Elismerésben részesítették azokat a rendőröket, akik egy napon belül kézre kerítették azt a férfit, aki kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolt el két embert néhány hete Sárváron, majd tovább hajtott, hátrahagyva az életveszélyesen sérült gyalogosokat.
A Sárvári Rendőrkapitányság munkatársai huszonnégy órán belül, 2017. november 30-án, Zalaegerszegen fogták el
Elfogták a sárvári cserbenhagyásos gázolót 2017. December 01. 08:04 azt az 50 éves zalaegerszegi tartózkodási hellyel rendelkező, magyar-szlovén kettős állampolgárságú férfit, aki a megalapozott gyanú szerint az egyik sárvári gyalogos-átkelőhelyen személygépkocsijával elgázolt két helyi lakost
Cserbenhagyásos gázolás Sárváron: két életveszélyes sérültet szállítottak kórházba 2017. November 30. 09:58 , majd megállás és segítségnyújtás nélkül tovább hajtott.
A bűncselekmény felderítésével kapcsolatban végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes 2017. december 18-án elismerésben részesítette:
Dr. Tiborcz János rendőr dandártábornok, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismerésben részesítette:
Az elismeréseket dr. Tánczi Tibor rendőr ezredes, bűnügyi főkapitány-helyettes adta át.