A Magyar Rendvédelmi Kar a Belügyminisztérium Márványaulájában tartotta közgyűlését kedden, amely előtt ünnepélyes keretek között adták át a „Rendvédelemért Emlékérem” elismerést, amit idén Horváth András Attila tűzoltó századosnak, a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság „C” szolgálati csoport szolgálatparancsnokának ítéltek oda.
A kitüntetéseket, a rendvédelem személyi állománya szociális, szolgálati és munkakörülményeinek javítása érdekében kifejtett, valamint a rendvédelem személyi állománya körében végzett kiemelkedő közösségfejlesztő tevékenység elismeréseként a rendvédelmi szervek tagozatainak javaslatai alapján vehették át az arra érdemesek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!