Kíváncsi a 2019-es balatoni strandbelépő-árakra? Itt megnézheti mindet!

500 és 5000 forintos balatoni strandbelépőre is akad példa, de az átlag azért még 1000 forint alatt marad.

Egy remek listát állított össze a csodalatosbalaton.hu, ugyanis a-tól z-ig begyűjtötték a fizetős balatoni strandok 2019-es, főszezoni, felnőtt napijegy-árait. Arra is felhívják a figyelmet, hogy sok helyen az iskola végéig, sőt akár július közepéig még nem kell belépőt fizetni, illetve, hogy a legtöbb helyen lehetőség van gyermek, nyugdíjas, és egyéb kedvezmény igénybevételére. Ráadásul léteznek még szabadstrandok is, de az egy másik történet.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Ami még fontos, hogy sok strandra már az interneten keresztül is megvásárolhatjuk a belépőket, így pedig elkerülhető a sorban állás. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy gyakran a parkolásért is fizetni kell. De lássuk a listát, melyet az üzemeltető önkormányzatoktól, illetve bérlőktől kértek le!

Ábrahámhegy: Ábrahámhegyi strand – 600
Alsóörs: Alsóörsi strand – 900
Alsóörs: Pelso Camping – 700 (a főszezoni árakról még nem született döntés)
Badacsony: Badacsonyi strand – 700
Badacsony: Bányász strand – 550 (a főszezoni árakról még nem született döntés)
Badacsonytomaj: Badacsonytomaji Városi strand – 700
Badacsonytördemic: Herczeg Ferenc strand – 500
Balatonakali: Balatonakali strand – 700
Balatonakarattya: Bercsényi strand – 600
Balatonakarattya: Lido strand – 500
Balatonakarattya: Bezerédj strand – 550
Balatonalmádi: Budatava strand – 900
Balatonalmádi: Wesselényi strand – 900
Balatonalmádi: Káptalanfüredi nagy és kis strand – 900/600
Balatonberény: Községi strand – 700
Balatonberény: Naturista strand – 1200
Balatonederics: Balatonedericsi strand – 600
Balatonföldvár: Nyugati strand – 500
Balatonföldvár: Keleti strand – 800
Balatonfüred: Esterházy strand – 1350
Balatonfüred: Kisfaludy strand – 950
Balatonfüred: Széchenyi strand – 1500
Balatonfűzfő: Tobruk strand – 700
Balatonfűzfő: Fövenyfürdő – 800
Balatongyörök: Balatongyöröki strand – 1000
Balatonkenese: Vak Bottyán strand – 700
Balatonlelle: Napfény strand – 800
Balatonmáriafürdő: Központi fizető strand – 700
Balatonszárszó: Központi strand – 800
Balatonszepezd: Központi strand – 550
Balatonszepezd: Szepezdfürdői Ifjúsági strand – 450
Balatonszepezd: Víriuszi strand – 450
Balatonudvari: Balatonudvari községi strand – 500
Balatonudvari: Fövenyesi strand – 500
Balatonvilágos: Balatonvilágosi strand – 600
Csopak: Csopaki strand (május 18-tól) – 1000
Fonyód: Panoráma strand – 500
Gyenesdiás: Diási játékstrand – 1000 (szombat-vasárnap 1100)
Gyenesdiás: Gyenesdiási Lidóstrand – 650 (szombat-vasárnap 700)
Keszthely: Városi strand – 950
Keszthely: Libás strand – 600
Keszthely: Helikon strand – 600
Pálköve (Balatonrendes): Pálkövei strand – 600
Révfülöp: Császtai strand – 500
Révfülöp: Szigeti strand – 500
Siófok: Siófoki nagystrand – 1000
Siófok: Sóstói strand – 600
Szigliget: Szigligeti Községi strandfürdő – 800
Tihany: Sajkod strand – 500
Tihany: Napsugár Beach – 500
Tihany: Plage18 – 5000
Vonyarcvashegy: Lido strand – 1000
Zánka: Zánkai strand (május 30-tól) – 600

A lista forrása: csodalatosbalaton.hu

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság