Kivégezte anyát és fiát a ceglédi férfi: több mint 50 készszúrással ölt

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a ceglédi férfival szemben, aki szomszédai megölésével vett elégtételt a sérelmén.

A bűnügy vádlottja, egy fiatal férfi Cegléden élt az élettársával. A férfi nem dolgozott, a nő tartotta el. Kapcsolatukat folyamatos konfliktusok nehezítették, emiatt gyakoriak voltak a tettlegességig fajuló veszekedések.

A vádlott szomszédságában lakott egy anya és a fia, a bűnügy sértettjei. Az anya segítségét ajánlotta fel, hogy a vádlott és az élettársa közötti kapcsolat rendeződjön, ezért a férfi és a nő többször is átment a szomszéd házba beszélgetni.

Az egyik találkozás során a vádlott ellopta a szomszédasszony mobiltelefonját, ezért a sértett 2015 decemberében este egy papírlapra az

itt egy tolvaj lakik

mondatot írta, majd kiszögelte annak a háznak a kerítésére, ahol a vádlott lakott. A férfi dühbe gurult a felirat láttán.

A vádlott elhatározta, hogy a szomszédasszonyon elégtételt vesz a papírlapra írt állítás miatt. Ezért még

aznap késő este késeket vett magához, és átment a szomszéd házba, ahol előbb az anyát, majd a fiát több mint 50 késszúrással megszúrta, megvágta. A sérülések miatt életüket vesztő sértetteket sorsára hagyta.

Otthon az élettársa számonkérésére azt hazudta, hogy a szomszédok elköltöztek. A vádlott élettársa ezt nehezen hitte el, ezért reggel átment a szomszédba, és rátalált a sértettekre.

A Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a férfit, aki előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

( Magyarország Ügyészsége)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló