Minden évszaknak és minden hónapnak megvan a maga különlegessége, de ha valaki szereti a növényi burjánzást, a zöld ötven árnyalatát, az élet erejének lendületét, annak a május vége ás a június eleje vezeti a toplistát.
Fotósunkat is megragadta a kivirágzott és kizöldült Szombathely, és ennek eredményként született a szemet gyönyörködtető galéria.
Lapunk a közelmúltban foglalkozott
Virágosabb vagy gazosabb lett Szombathely? – Beszéljük meg és szavazzunk róla! 2020. May 29. 07:42 a város fűnyírási gyakorlatának a változásával és a kiültetett 38 ezer növénnyel.
Akkor meg is kérdeztük olvasóinkat, hogy szerintük rendezettebb lettek-e Szombathely parkjai és zöld felületei.
Eddig közel ezer szavazat érkezett, több mint a fele szerint fejlődés van e téren, negyede szerint nem érzékelhető változás, és nagyjából ugyanennyien vannak, akik szerint romlott a helyzet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!