A rendszerváltoztatás és a huszadik századi magyar történelem egyik legfontosabb beszédeként méltatták Orbán Viktor 36 évvel ezelőtt, Nagy Imre és társai újratemetésekor mondott szavait kedden Budapesten, a XXI. Század Intézet által szervezett Egy bátor beszéd 1989. június 16. - A kezdet című konferencia felszólalói.
Az eseményről és az ott elhangzottakról az MTI vezető anyagban számol be.
Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója úgy emlékezett, "egészen döbbenetes hatással volt" rá a beszéd, annak bátorsága, napokkal a Tienanmen téri vérengzés után, akárcsak az, hogy milyen pontos retorikával készült és hangzott el a szónoklat.
Minden korszak, minden forradalom megszüli a maga vezetőjét, és úgy éreztem, hogy most itt is megszületett – emlékezett.
1989-ben a többi erő háttéralkukra alapozva vitte volna végig a rendszerváltoztatást, de Orbán Viktor fellépett, és azt mondta, "ez a mi függetlenségünk, a mi jövőnk és a mi erőnk" – tette hozzá.
A nagy beszédek mindig rövidek; hosszú nagy beszéd nem nagyon van - említette meg Lánczi András a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A szavakat "erőteljes politika beszédnek" nevezve a fő üzenetként azt említette, hogy "a magyar függetlenség nélkül gyakorlatilag semmi nem lesz", hangsúlyozva, ebben következetes Orbán Viktor politikai pályája. Eddig mindenki veszített, aki nem ezt az oldalt képviselte - fogalmazott.
Itt valami új kezdődött, ezért volt nagyszerű politikai beszéd az összes elemében - jelentette ki Lánczi András, hozzátéve, hogy a beszéd a mai napig tartó morális megalapozást adott Orbán Viktor egész politikájának, politikai karrierjének.
Szájer József, a Szabad Európa Intézet igazgatója kiemelte: a beszéd "a rendszerváltoztatás legemelkedettebb pillanatában" mutatta fel a Fidesz erényeit. Ezek között említette a bátorságot, az erőt és a következetességet. A arról is beszélt: Orbán Viktor beszédével "a magyar politikának egy új minősége jelent meg".
Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója úgy nyilatkozott: "katarzist okozott" a beszéd, ami talán egyetlenként maradt meg az akkori hallgatóságban, nemcsak abból a napból, de az évből is, Orbán Viktor pedig úgy mutatkozott meg, mint "a klasszikus, a római köztársaság korára jellemző rétor, aki nagy erényeket kevés szóval ki tud fejezni".
Baczoni Dorottya, a XX. Század Intézet igazgatója megjegyezte, hogy az ifjú szónok politikaiként kezelte az eseményt, egyben "felhelyezi magát a térképre", és "maximálisan kihasználta ezt a pillanatot", és megalkotta a Fidesz azóta is koherens énképét.
Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum vezető történésze annak a véleményének adott hangot, hogy "ha nincs ez a beszéd, június 16. nem így végződik", és az állampárt ki tudja sajátítani az eseményt.