Ahhoz képest, hogy hétköznap délután öt óra és éppen nyári szabadságolási csúcsidő van, a Kámoni Arborétum előadótermének összes székén ülnek csütörtökön délután.
Az érdeklődés érthető, merthogy a téma a klímaváltozás, az előadó pedig Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő, aki a saját szakterületével tovább fűszerezi a médiában amúgy is népszerű témát.
A beszélő azonban már az elején nyilvánvalóvá teszi, hogy itt és most más szemszögű közelítést kap a hallhatóság.
Merthogy ő saját magát a szkeptikusok és az igazhívők közé pozicionálja. A tényekben hisz, és óva int attól, hogy feltétel nélkül higgyünk a politikusoknak, akik saját egyéni érdekeik szerint lovagolják meg a témát, mint ahogy a „zöld vallás” fanatikusai sem a racionalitás talaján vizsgálják a kérdést.
Robert C. Castel fő megközelítése a kételkedés, amit ő nagy erénynek tart, a másik pedig a – munkájából fakadó – katasztrófavédelmi megközelítés.
Ez utóbbit ki is fejti bővebben.
Elmélete szerint számos nagyon komoly fenyegetéssel kell szembenéznie az emberiségnek. Ilyen a túlnépesedés, az ivóvíz hiánya, a malária, a TBC, az alultápláltság és számos egyéb.
És merthogy erőforrásaink végesek, a kérdés az, hol a legsürgősebb a beavatkozás.
És ha a tényeket és az adatokat nézzük, akkor kiderül, hogy a klímaváltozás közel sem annyira súlyos probléma, mint amilyennek egyesek beállítják, és időnk is sokkal több van, mint azt a média sugallja – foglalható össze egy mondatban Castel mondanivalója. Mindezt több érvvel is alátámasztja, és az elhangzottak érezhetően kimozdítják a hallgatóságot a komfortzónájából.
Ezek szerint az ENSZ klímaváltozással foglalkozó szervezetének adatai szerint az utóbbi száz évben körülbelül egy fokot emelkedett a hőmérséklet, és 2050-ig még 0,8 fokot megy majd fel.
Az elmúlt évszázadban a tengerszint 30 centimétert emelkedett, és a következő ötven évben kb. ugyanekkora emelkedés várható.
Ez nem fogja az emberi civilizációt elpusztítani, van időnk tehát a tervezésre, a teendők megszervezésére. Nagy hiba lenne zsigeri és érzelmi alapokon döntéseket hozni – hangzik a következtetés.
Már csak azért sem szabad a pánikkeltőkre hallgatni – Al Gore korábbi amerikai alelnök neve többször is elhangzik negatív példaként -, mert akkor kapkodni kezdünk, aminek nincs jó vége, másrészt mert ha állandóan farkast emlegetünk, és az nem jön, akkor előbb-utóbb megunjuk, és amikor valóban gond van, már nem hisszük el.
Robert C. Castel más, szokatlan szempontokból is beszél a klímaváltozásról.
Felhívja a figyelmet arra, hogy a klíma soha nem volt stabil, mindig változott. Azt nem lehet tagadni, hogy a bolygónk melegszik. Ez a folyamat kb. 300 éve tart.
Hogy ennek mi az oka, azt nem nagyon tudni. Minden bizonnyal az embernek is köze van hozzá (a széndioxid-kibocsájtás, erdők kivágása, városépítés stb.), de szinte lehetetlen megmondani, mekkora ez a hányad, így aztán azt sem tudni, hogy visszafordítható folyamatról van-e szó.
Ugyanakkor – mondja az előadó – a felmelegedésnek vannak pozitív aspektusai. Ilyen például, hogy a meleg miatt kevesebben halnak meg, mint a fagytól, és a több széndioxidtól zöldebb lesz a természet.
Ráadásul ha közgazdasági szempontból vizsgáljuk, kiderül, hogy a klímaváltozás fékezésére költött pénz sokkal kevésbé térül meg, mint számos más problémára költött összeg.
A kivetített lista tetején a gyermekek alultápláltsága található, és bizony a klímaváltozás igencsak a sor végén van. Ez nem azt jelenti, hogy az utóbbi problémával nem kell foglalkozni – tudja meg a hallgatóság -, csak azt, hogy nem az érzelmeinkre hallgatva, hanem racionálisan kell elosztani az erőforrásainkat.
Ha ez utóbbi alapján gondoljuk végig, akkor a klímaváltozás elleni küzdelemben az olyan hajók a leghatékonyabbak, amelyek vizet szívnak ki a tengerből és vízgőzt eresztenek a légkörbe, hogy az kevésbé átlátszó legyen és így csökkenjen a hőmérséklet. És legkevésbé hatékony módszer a párizsi egyezmény által erőltetett szénadó – teszi hozzá az előadó.
Robert C. Castel röviden beszél a közel-keleti folyamatokról is.
A szakértő cáfolja, hogy kapcsolat lenne a klímaváltozás és a szíriai polgárháború között, mint ahogy azt bizonyos politikusok (Obama elnök, Károly herceg stb.) sugallják. Ezt csak felmentésként használják az erkölcsi felelősség alól.
A valóság az, hogy a Nyugat – külön kiemelve az újságíró társadalmat - nem érti az ottani társadalmak működési mechanizmusát, amelyek még ma is törzsi viszonyokon alapulnak. Azok az országok, amelyeket ezeken túlmutatva hoztak létre, instabilak, diktatúra kell, hogy összetartsa őket. Ha megdőlnek a diktatúrák, szétesnek az országok.
Később – már a közönségbeszélgetés kapcsán – azt hangsúlyozza Castel, hogy a Nyugatnak keményen, fegyverrel kellene beavatkoznia a legzűrösebb országokban, ott oldani meg a problémákat, és nem engedni, hogy a migráció révén ezek a problémák hozzánk is elérjenek.
A közönség egy része látható meglepetéssel fogadja az előadó gondolatait.
Egyik hozzászóló szerint közel sincs sok időnk a klímaváltozás elleni küzdelemben, ami pedig a migrációt illeti, mindenkinek joga van élhetetlen helyekről jobb helyre költöznie.
Mások szerint az elhangzott érvelés annyiban sántít, hogy az említett fontos globális problémák közül jó néhányat tovább erősít majd a klímaváltozás.
Egy másik hozzászóló a politika rövidlátására hívja fel a figyelmet.
Láthatóan a házigazda Borovics Attila, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ igazgatója sem ért mindenben egyet az előadásban megfogalmazottakkal.
A Vas megyei szakember arról számot be, hogy a szakterületén korábban erőteljesek voltak a szkepticista hangok, de most egyre többen fordulnak hozzá, hogy baj van és segítséget szeretnének. Példaként a júliusi csapadékcsökkenést és a bükkerdők pusztulást hozza fel, hozzátéve, hogy szerinte a klímaváltozás és az emberiség létszámának a gyarapodása szoros összefüggésben van.
Robert C. Castel előadása csak nyitóeseménye volt a Kámoni Arborétum klímaváltozásról szóló sorozatának, és a reakciók alapján izgalmasnak tűnik a folytatás.
