Pár napja arról számoltunk be, hogy szülők tízezrei csatlakoznak Közel 50 ezer szülő csatlakozhat a tiltakozó tanárokhoz 2016. February 17. 12:57 az oktatási rendszer csődbe vitele ellen, most egy újabb nagy számú csoport emeli fel hangját. Tulajdonképpen pont azok, akikről szól az egész:
a diákok.
Klinghammer István, a Fidesz egykori felsőoktatásért felelős államtitkára száját hagyta el az alábbi mondat:
Ezért vagyok pipa, ha a tévében nézem, hogy borotválatlan, kócos, kockás inges tanári kar grasszál.
Ezzel a mondatával aztán annyi olajat öntött a tűzre, hogy azóta sem alszik el, sőt. Először a Sashegyi Arany János Gimnázium tanárai jelentkeztek egy csoportképes válasszal, majd sorra kerülnek fel a Facebookra a kockás inges képek.
Ezzel nagyon úgy néz ki, hogy a bugyuta kocsmai stílusú beszólással komoly jelképet adott a tiltakozók kezébe Klinghammer.
Egy 32 ezer meghívottal rendelkező Facebook-esemény két szervezője holnapra hirdetett meg egy elég komoly kockásinginget. Arra bíztatnak mindenkit, hogy február 19-én, azaz pénteken öltözzenek minél többen kockás ingbe, amit demonstratíve posztoljanak a Facebookra #kockástámogatás hashtaggel. Első sorban diákoknak szólt a felhívás, de nem kell meglepődni, elég sok kockás inges képpel találkozhatunk még a napokban életkortól és társadalmi helyzettől függetlenül.
Itt lehet csatlakozni az eseményhez.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!