Kocsis Máté határvadászokat akar

Orbán már a tegnapi rádióinterjújában arról beszélt, hogy határvadász szervezetet kell létrehozni.

A szabadkai erdőben történteket Lövöldözés volt a magyar határ mellett - halottak is lehetnek 2022. July 02. 12:39 kommentálta a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Facebookon.

Az esetről, amely során egy afgánokból és egy pakisztániakból álló csoport támadt egymásra, Kocsi azt írta: "Egyre durvul a helyzet a déli határnál: két migránscsoport fegyverekkel lőtte egymást hajnalban Szabadkánál, a hírek szerint halálos áldozatok is vannak."

A posztban kifejtette, hogy csak idén 100 ezernél többen próbáltak illegálisan Magyarországra lépni: "válogatott módszerekkel, hol alagutakon, hol létrán, hol kövekkel, hol fegyverrel".

"A katonák és a rendőrök állják a sarat, de a háború miatt nagy szükség lenne a munkájukra az ukrán határnál is. Itt az ideje, hogy felálljon egy önálló határvadász testület, ami kizárólag a határvédelemmel foglalkozik! Magyarország biztonságából nem engedhetünk!" - tette hozzá.

A határvadász testület forszírozása persze nem újdonság, hiszen arról éppen péntek reggeli rádióinterjújában beszélt Orbán Viktor, aki egyenesen azt mondta, hogy már kérte Pintér Sándort, hogy szervezzék meg a határvadász rendszer, amire két hónapot adott - írja a MaNcs .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek