A népszerű énekes is megküzdött a koronavírussal, ezért a Metropolnak most úgy nyilatkozott, hogy csakis javasolni tudja az oltást: „ Nem szeretem az oltásellenes megjegyzéseket, főleg, mert már átestem a betegségen, és senkinek nem kívánom. (...) Úgy látom, az egyetlen kiút ebből a járványból az, ha mindenki beoltatja magát, hogy visszakapjuk a régi életünket.”
Kökény Attila elmondta, hogy csak arra vágyik, hogy visszakerüljön az emberek közé és megtarthassa az első koncertjét. Álma most úgy tűnik valóra válik, pénteken lép fel először, ráadásul élőzenekarral, amit nagyon várt. Utána pedig Erdélyben és Győrben is koncertezik.