Kölcsönözhető "zöld" biciklik Bükfürdőn

Mintha állandóan lejtőn haladnánk hátszéllel - ezt kínálja az elektromotoros jármű.

"A szerkezet pont úgy néz ki, mint egy kerékpár, és még akkor is ismerős minden, ha átvetjük lábunkat a nyergen. Ám mihelyst megtekerjük a pedált, kiderül, itt valami turpisságról van szó. Olyan turpisságról, ami igencsak kellemes érzés, és utoljára talán akkor tapasztaltuk, amikor biciklizni tanultunk, és amíg mi az egyensúllyal voltunk elfoglalva, valaki tolt bennünket" - olvasható a sajtóanyagban, amely szerint egy sikeres pályázatnak köszönhetően az új eszköz néhány napja már kölcsönözhető a népszerű vasi fürdővárosban.

Strén Tibor, a Bük, Bükfürdő Közhasznú Turisztikai Egyesület elnöke megtekerte
Nyugat.hu

Az újszerű kerékpárok esetében a tolóerőt egy számítógép által vezérelt elektromotor testesíti meg, ami szemmel alig látható, tekerés közben viszont nagyon is érezhető. A pedelec egyébként a „pedál” és az „elektromos” szavak kombinációjából származik, és nem ugyanaz, mint az elektromos vagy e-kerékpár, még akkor sem, ha a népnyelv ezzel a szavakkal illeti ezeket a gépeket is. A pedeleceket ugyanis igenis – igaz, csak enyhén, de – hajtani kell.

A kerékpárt szabványos 230 voltos hálózatról lehet feltölteni. Egy töltéssel átlagosan 30-50 kilométert lehet megtenni, ami azt jelenti, hogy száz kilométer kb. 60 forintból jön ki. És ha véletlenül menet közben lemerül az akkumulátor, akkor sincs gond, hiszen a jármű normál kerékpárként továbbra is használható - Bükön ezer forintért óránként.

Bővebb infó az érdekes hajtányokkal kapcsolatban a visitbuk.hu-n olvasható.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Életmód