Költségvetési csalással gyanúsította meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 24.hu tulajdonosát, Varga Zoltánt – írja vezércikkében a Magyar Nemzet.
A kormánypárti hírportál – érezhetően bennfentes – információ szerint a nyomozók azt feltételezik, hogy az ellenzékinek számító médiatulajdonos az egyik hozzá köthető, lényegében EU-s pénzből létrehozott cég áron aluli eladásával több mint félmilliárdos kárt okozhatott az uniós költségvetésnek.
A történet a Vargához köthető, néhány éve értékesített Nógrádi Vegyipari Zrt.-hez vezethetők vissza – írja a lap.
Az ügyben Budai Gyula fordult tavaly első körben az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF), majd pár hónappal később a NAV-nál tett feljelentést.
Varga Zoltán védőügyvédje közleményében azt írja, hogy ügyfelét a NAV kihallgatta, ugyanakkor semmilyen bűncselekményt nem követett el, a vele közölt gyanúsítás hiányos és a büntető jogszabályok téves értelmezésén alapul, emiatt a gyanúsítással szemben mindketten panasszal éltek.
A közlemény kitér a Magyar Nemzet cikkére is.
"Ugyanakkor a mai napon a Magyar Nemzet internetes sajtótermék 12 óra 48 perckor hírül adta, hogy ügyfelemet, Varga Zoltánt a NAV Bűnügyi Főigazgatósága gyanúsítottként hallgatta ki. A részletes, több konkrétumot tartalmazó cikk néhány perccel azt követően jelent meg, hogy ügyfelemmel a NAV Bűnügyi Főigazgatóságát elhagytuk. A cikk hivatkozik arra is, hogy az ügyben tett feljelentés mit tartalmaz. A feljelentést sem én, sem ügyfelem nem kaptuk meg a kihallgatás során. Ez azt jelenti, hogy a sajtó az ügy részleteivel már feltehetően azt megelőzően tisztában volt, hogy védencemmel szemben a gyanúsítást közölték és az sem ismert, hogy a sajtó honnan szerzett tudomást védencem kihallgatásának időpontjáról."
Az ügy kapcsán a Média1 felhívja a figyelmet arra, hogy a tavaszi tulajdonosváltáskor a Nógrádi Vegyipari Zrt. Garancsi István egyik bizalmi emberének tulajdonába került.
A Varga Zoltán tulajdonában lévő Central Médiacsoport Zrt. a 24.hu mellett a Nők Lapja, a Story és a Best magazinok kiadója is.