Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Agyonverte kiskutyáit egy nő Zalában

Állatkínzás miatt emeltek vádat egy nő ellen, aki baltával agyonverte hét kölyökkutyáját, majd felgyújtotta a tetemeket is – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője, Pirger Csaba szerdán az MTI-t.

Az egyedül élő 64 éves szentliszlói nő 2013 óta tartott egy keverék nőstény kutyát. Az asszony munkanélküliként, havonta 44 ezer forintból élt, így nem volt pénze arra, hogy a kutyáját ivartalanítsa. A párzási időszakban viszont igyekezett elzárva tartani, idén tavasszal a kutya viszont mégis vemhes lett. Hét kölyköt hozott a világra az udvari fészerben.

A nő úgy döntött, hogy megöli az egynapos kölyköket, ezért miután jól beivott, egy virágföldes zsákba tette az állatokat, majd baltával agyonütötte őket. A zsákot, amiben a tetemek voltak, fűrészporral, újságpapírral befedve és benzinnel lelocsolva meggyújtotta.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a nő ellen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló

Tovább az oldalra