Kommentelőket jelentett fel Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

„Én nem vagyok egy feljelentgető típus” - kezdi a feljelentéseket bejelentő videóját.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter internetes kommentelőket jelentett fel. A feljelentés tényéről maga a miniszter nyújtott tájékoztatást egy emlékezetes “én nem vagyok egy feljelentgető típus” felütésű videóban. A pozitív kezdet után gyorsan elromlik a hangulat, ugyanis „de most elérkeztem egy pontra én is. Internetes agresszió miatt feljelentést tettem ismeretlen elkövető ellen” - jelenti Szalay-Bobrovniczky.

A feljelentés szerinte egyébként nem az ő, hanem az ország érdekeit szolgálja. A miniszter felelősségének érzi és fontosnak tartja, hogy megállítsák

“azt az áradó gyűlöletet, amit az elmúlt évben a Tisza nevű politikai blöff ránk szabadított.”

"Egyértelműen kapcsolható a Tisza megjelenése ahhoz a féktelen gyűlölethullámhoz, amely nem szolgálja Magyarország érdekét, ez nem szolgálja a közösségünk érdekét, és ezért megálljt kell ennek parancsolni, és ezért feljelentést tettem” - zárja gondolatait a miniszter.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek