Komoly nehézséget okoz a Szovának a szombathelyi Tófürdő, a Műjégpálya és a Kalandváros üzemeltetése

A szombathelyi vagyonkezelő emellett jelentős devizahitelt is görget maga előtt.

A szombathelyi SZOVA Nonprofit Zrt. 2023-ban közel 5,4 milliárd forintos árbevétel mellett 57 millió 443 ezer forintos adózás utáni veszteséget könyvelt el – olvasható abban az előterjesztésben amely a csütörtöki közgyűlésen kerül a városi képviselők elé.

A cég vesztesége az eredménytartalékkal kezelhető, de ha elolvassuk a beszámoló részleteit, akkor kiderül, hogy a cég anyagi helyzete meglehetősen nyugtalanító.

Különösen a jóléti létesítmények – Tófürdő, Műjégpálya, Kalandváros – üzemeltetése okozott problémát. A létesítmények „ráfizetése” a közvetlen költségek szintjén is 220 millió forint volt, az általános és finanszírozási költségeket is figyelembe véve pedig a veszteségek meghaladták a 250 millió forintot.

A szombathelyi Tófürdőt is a Szova üzemelteti
Mészáros D. Zsolt

Figyelemre méltó, hogy a létesítmények mellett a saját tulajdonú ingatlanok hasznosítása és az útépítés is veszteséges volt.

Ezekre magyarázat lehet, hogy a bérleti díjak nem változtak, ugyanakkor az önkormányzati ingatlanok karbantartására és üzemeltetésére a korábbi évekhez képest lényegesen többet költött a cég, míg az útépítéseknél az alvállalkozói költségek okoztak gondot.

A hulladékgazdálkodás, a fizetőparkolás, a köztisztasági tevékenységek, az önkormányzati és a társasházi ingatlankezelés ugyan nyereséggel működtek, de nem tudták kompenzálni a veszteségeket.

Emellett hatalmas tehernek tűnik a másfél évtizeddel ezelőtt vásárolt devizakötvény, amelynek teljes adósságszolgálata tavaly 631 millió forintot emésztett fel (a törlesztés nagy részét ingatlaneladásból finanszírozta a cég.)

„A jövőre nézve problémát jelent, hogy a rendszeres tevékenységek vesztesége miatt a bevételek még a folyó kiadásokra sem nyújtanak teljes mértékben fedezetet, a kötvény törlesztésére és a fizetendő kamatra pedig egyáltalán nem képződik keret. Amennyiben a rendszeres tevékenységek nyereségtermelő képessége nem áll helyre, akkor várhatóan olyan likviditási problémákkal kell a társaságnak szembesülnie, amelyeket önerőből nem tud megoldani” – olvasható az előterjesztésben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság