Tizenegy településen lesz ma időközi önkormányzati választás: Szilváson, Jászboldogházán és Mezőtúron polgármestert, Taktaszadán, Darnózseliben, Somoskőújfaluban és Kondorfán polgármestert és képviselő-testületet, Sajószentpéter, Esztergom, Salgótarján és Szentendre egy-egy választókerületében pedig képviselőt választanak.
A Vas megyei Kondorfán polgármestert és négytagú képviselő-testületet kell választani, mert a testület kimondta feloszlását. A polgármesteri tisztségért két független jelölt indul, a négy képviselői helyre hatan pályáznak. A választói névjegyzékben 428-an szerepelnek. Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!