Az idei rendezvénysorozat megnyitóján szebbnél-szebb ruhákban táncolva az Írisz Majorette csoport kápráztatta az érdeklődőket. A megnyitó kissé szétszórtnak tűnt, mivel a könyves pavilonok (szám szerint három) a tér másik felén kaptak helyet. A további események pedig már a Mediawave számára előkészített színpadon, illetve előtte zajlottak. Mindenesetre a könyveket megtalálhatta az, aki kereste, és nyitott szemmel tekintgetett körbe.
A rendezvény a mai napon több ponton felolvasásokkal tarkított író-olvasó találkozókkal jelentkezik, érdemes tehát még programajánlónkat böngészni. Újdonság, hogy hazafelé a munkából a körjáratos Volán autóbuszon (2A és 2C) is találkozhatunk egy-egy könyvimádó felolvasóval.
A ma estét a Cafe Freiben zárják felolvasással. Bővebb információkat olvashatunk az alábbi weboldalon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!