Tavasz végéhez közeledve végigjártuk Szombathely néhány körforgalmát. Biztosan sokan emlékeznek még, hogy régebben a Savaria Karnevál díszletei álltak több körforgalomban is, amikor épp nem volt rendezvény. Ma már inkább a növények kapják a főszerepet: virágok, bokrok és gondozott zöldfelületek teszik barátságosabbá a város több forgalmas pontját. Megnéztük, milyen most néhány ismert szombathelyi körforgalom.
A polgármesteri hivatal mögötti körforgalom például tavaly óta nem sokat változott. A középső rész továbbra is szépen formára ültetett növényekből áll, a körülötte lévő elválasztószigetek pedig tele vannak virágokkal, ami egészen rendezett összképet ad a környéknek.
A Plaza körforgalma most talán a legszínesebb. A sárga virágok és a lila növények együtt kifejezetten látványosak, főleg napsütésben. Ez az egyik olyan pontja a városnak, ahol tényleg feltűnik, mennyire sokat dob a környezeten egy jól kialakított virágágyás.
Egyszerűbb hangulatú a Bartók Béla-Jókai körforgalom, ahol inkább a sorba rendezett zöld bokrok dominálnak. Nem hivalkodó, inkább letisztult és nyugodt látvány, ami jól illik a parkos környezethez.
A legpuritánabb talán a Óperint utca végi körforgalom. Itt nincs sok díszítés vagy színes virágágyás, inkább egyszerű zöldfelület fogadja az arra közlekedőket.
Bár mindegyik körforgalom más stílust képvisel, jól látszik, hogy mennyire fel tudják dobni az összképet a virágos zöldfelületek. Tavasszal pedig ez különösen látványos.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!