Körforgalomban ütközött Vespa robogóval egy Suzuki Szombathelyen

A személyautó vezetője a körforgalomba behajtás előtt észlelte az érkező robogót, de úgy látta, hogy a jármű jobbra indexel, ezért hajtott be és elütötte a robogóval közlekedő férfit, aki megsérült.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a szombathelyi Dózsa György utca és a Kálvária utca kereszteződésében kiépített körforgalomban.

Körforgalomban haladó Vespa robogó elé hajtott egy Suzuki Szombathelyen
TM/Nyugat.hu
A Dózsa György utcában közlekedő Suzuki személygépkocsi vezetője a körforgalomhoz érve elnézett balra és látta a körforgalomban haladó robogót. Az autót vezető nő elmondta, hogy úgy látta, a robogón működött az irányjelző, jobbra indexelt. (A cikkünk végén, a vonatkozó anyagoknál több olyan cikk is olvasható, ami hasonló szituációról számol be. Jelezzük, itt egyelőre csak a sofőr állította, hogy a robogónak működött az irányjelzője.)
Körforgalomban haladó Vespa robogó elé hajtott egy Suzuki Szombathelyen
TM/Nyugat.hu
A körforgalomba behajtó autó a bal elejével ütközött a robogóval. A kétkerekűn ülő középkorú férfi az eldőlő robogóról az aszfaltra esett. A bukósisakján látott sérülés alapján  A Szombathelyen közismert sportember az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett, a mentők kivizsgálásra kórházba szállították.
Körforgalomban haladó Vespa robogó elé hajtott egy Suzuki Szombathelyen
TM/Nyugat.hu
A mentés és a  helyszíni szemle ideje alatt időnként nagyobb torlódás alakult ki. A helyszínre több rendőrt vezényeltek ki, így sikerült normalizálni a helyzetet.
Körforgalomban haladó Vespa robogó elé hajtott egy Suzuki Szombathelyen
TM/Nyugat.hu
Az úttestre került szennyeződést a SZOVA munkatársai takarították fel. A Suzukit vezető nőt nagyon megviselte a baleset. Többször is érdeklődött a rendőröktől a robogós állapotáról és később a sérült férfi helyszínre érkező rokonai is nyugtatták a síró sofőrt.)
Körforgalomban haladó Vespa robogó elé hajtott egy Suzuki Szombathelyen
TM/Nyugat.hu
Jelezzük olvasóinknak, hogy a mai napon sok helyen láthatnak rendőröket a gyalogátkelőhelyek környékén Szombathelyen jelölt és jelöletlen rendőrautókkal. A szabálytalan járművezetőket megállítják és szankcionálják.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló