Meghalt az a kislány, akit nyitott mellkassal szállítottak át a gyermekszív klinikáról a Heim Pál Gyermekkórházba, mert előbbiben nem volt CT. A halálhírt a kislány nagymamája közölte a Klubrádió betelefonálós műsorában. A gyereket péntek délelőtt szállították át, este 9-re meghalt. A nagymama elmondása szerint az orvosok 16 napot küzdöttek a kislány életéért - írja a hvg.hu.
A nagymama már korábban is betelefonált a műsorba, ebből derült ki, hogy az az Országos Kardiológiai Intézetben nincs CT és MR, a gyerekeket a Heim Pál Gyermekkórházba, a felnőtteket az István Kórházba szállítják át. Az intézet főigazgatója szerint hetente 8-10 alkalommal kell másik kórházba küldeni a betegeket műtét előtt a gépek hiánya miatt.
Balog Zoltán miniszter korábban azt nyilatkozta, lehet, hogy időnként nyitott mellkassal kell átszállítani a betegeket másik kórházba, de korábban ott sem volt CT, most legalább van. A miniszter megismételte azt a kijelentését is, miszerint
A kislány halála után Rétvári Bence azt mondta, most több a CT és az MR, mint 2010-ben volt, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár pedig azzal érvelt, most sem kell messzire vinni a betegeket, mert
Az Országos Kardiológiai Intézetben végzik egyébként az országban a legkomolyabb szívműtéteteket, CT és MR készülék nélkül.