A járvány közben folytatják a kórházak központosítását, központilag irányított gazdálkodás, eszközbeszerzés jöhet

A kisebb kórházaknál feladatelvonás, kapacitáscsökkenés is elképzelhető.

Központi integrált gazdálkodási rendszert építenek ki a kórházaknál - derült ki a Magyar Közlönyből. A rendelet szerint az a cél, hogy

" az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által fenntartott kórházakban egy egységes, modern technológiai alapon nyugvó, központi integrált gazdálkodási rendszer kerüljön megvalósításra a Kormányzati Adatközpont felhőtechnológiáján alapuló informatikai környezetben."

A rendeletből az is kiderül, hogy a központi informatikai projekt megvalósítását 8 milliárd forintból tartja elképzelhetőnek a kormány, ebben az évben 3 milliárdot terveznek rá, és ha nem sikerül uniós támogatást szerezni, akkor a hazai költségvetésből kell előteremteni a forrást.

Mindez viszont a kórházak további központosítását jelenti. Gyakorlatilag központilag irányítanák a kórházak gazdálkodását, ezzel is szűkítve a helyi vezetők hatásköreit.

Az eszközbeszerzést is központilag intéznék

Még a járvány kitörése előtt, január végén az mfor.hu írta, hogy az egészségügyi közbeszerzéseket is központosítani akarják, a fogyóeszközökről, gépekről és létesítményüzemeltetési szolgáltatásokról is csak központilag lehetne dönteni.

A lap szerint az egészségügyi intézményekben minden évben 60-70 milliárd forint adósság halmozódik fel, a kiegyenlítetlen beszállítói számlák miatt, és ennek egyik oka a jelenlegi struktúra.

A kormány meggyőződése, hogy elég pénz megy a egészségügyi rendszerbe - a fejlesztésekre például uniós és hazai forrásokat egyaránt vannak -, de az rosszul hasznosul, az adósság újratermelődik.

Tavaly a kisebb kórházak karcsúsítását tervezték

Tavaly novemberben írt arról a Népszava, hogy egy kormányzati munkaanyag tucatnyi intézmény bezárását irányozza elő.

Azt régóta tudni, hogy a csökkenő lakosság- és orvosszám mellett az egészségügy reformjának egyik elkerülhetetlen része jó néhány kihasználatlan intézmény bezárása lesz, csak ezt még a hatalmas többség mellett kormányzó Fidesz sem merte eddig népszerűségi okokból bevállalni, főleg úgy, hogy 2010 előtt tüntetéseket szerveztek az aktív ágyszámok csökkentése miatt.

A Népszava birtokába jutott akkori anyagban tipikusan olyan kórházakról van szó, ahonnan vagy az orvosok, vagy a betegek fogytak el. Több kórház, például a tapolcai és pápai gyakorlatilag megszűnne, sok helyen egyes szakellátásokat vinnének át a közeli nagyobb kórházba, és kórházat vonnának össze.

A Vas megyei kórházakról éppen a napokban írtunk Tudta, hogy Vas megyében összesen két kórház van? 2020. April 21. 19:02 , a tavaly őszi anyag szerint

a celldömölki szülészet és a körmendi sebészet kapacitásaihoz nyúlnának hozzá.

Azt jelenleg nem tudni, hogy a járvány milyen hatással lesz tervekre, de mivel most jelent meg a Magyar Közlönyben a központosított gazdálkodási rendszer terve, úgy tűnik, a kormány nem tett le a kórházak átalakításéról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet