Míg nemrég még arról írtunk
Egy fővárosi idősek otthonába került Kovács László, volt külügyminiszter 2021. March 31. 08:36 a Blikk nyomán, hogy egy idősotthonba került Kovács László, a lap most úgy értesült, hogy kórházba került a volt külügyminiszter, az MSZP volt elnöke.
A lap Hiller Istvánt, a parlament MSZP-s alelnökét érte el az ügyben, aki elmondta, hogy az a telefonszám, amelyen évtizedeken keresztül beszélni szoktak egymással, már nem él. Két másik barátjával napokon keresztül hívogatták, de nem érték el.
Kovács László családja korábban jelezte, hogy Kovács évek óta nem közszereplő, nem része a napi politikai életnek, de azt is hozzátették, hogy "a család igyekszik mindent megtenni gyógyulása érdekében, napi kapcsolatban van vele".
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!