Megszületett a megállapodás, januártól érkeznek az uniós támogatások – jelentette be Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a kedd délelőtti kormányinfón.
Hozzátette, minden cél megvalósult, amit júliusban kitűztek. Március végéig még elfogad az Országgyűlés egy törvénycsomagot, és utána áprilisban vonhatják vissza az uniós források felfüggesztését.
Ez azt jelenti, hogy Magyarország hozzájuthat az uniós forrásokhoz. Két nagy összegről beszélünk:
Gulyás Gergely egy kérdésre kijelentette, ha január elején hozzájuthat Magyarország a pénzhez, már januárban lesz béremelés a pedagógusoknak.
Az Euronews kedd reggel azt írta, az uniós támogatásokért cserébe Magyarország feladta vétóját. Az alku részeként jóváhagyták az Unió 18 milliárdos segélycsomagját Ukrajna számára,
Az EU döntött: megkapja Ukrajna a 18 milliárd eurós hitelt 2022. December 13. 08:09 és szintén jóváhagyták a multinacionális cégek globális minimumadóját.
Az unió cseh elnöksége az Euronewsnak megerősítette, hogy Magyarország mindkét ügyben, a globális minimumadó és az Ukrajnának szánt hitel ügyében is feladta a vétóját.
A jogállamisági eljárás keretében is megszületett az alku, a források 55 százalékát függesztik fel, szemben a korábban javasolt 65 százalékkal. Ez Magyarország számára egy kedvezőbb lépés.
Az Európai Tanács hétfői, késő esti közleményében azt írták, azért döntöttek 6,3 milliárd euró felfüggesztéséről, mert Magyarország csak részleges korrekciós intézkedéseket tett a jogállamisági eljárásban.