A bajnoksággal kapcsolatos végső döntés kedden születhet meg, akkor az MKOSZ elnöksége és a klubok képviselői tartanak egyeztetést.
Mint korábban írtuk, Lóránt Péter az ASE játékosának kezdeményezésére – a magyar bajnokság csapatkapitányai levélben kérték a bajnokság felfüggesztését, és azt, hogy már a szombati játéknapon ne kelljen pályára lépniük. Az MKOSZ a csapatok kezébe adta a döntést, ma négy óráig kell jelezniük, hogy pályára lépnek-e vagy sem.
A Falco, az Oroszlány és az Alabacomp bejelentette, hogy nem utazik el az aktuális meccsre, most a Jászberény is közzé tette, hogy nem játssza le aq Körmend elleni bajnokiját. A bajnoksággal kapcsolatos végső döntés kedden születhet meg, akkor az MKOSZ elnöksége és a klubok képviselői tartanak egyeztetést.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!