Már majdnem filmbe illő nagy dobást hajtott végre a két román férfi, de végül mégse.
Két román állampolgárságú férfi kedd hajnalban betört egy körmendi műszaki üzletbe, ahonnan 2,2 millió forintot meghaladó értékben 26 mobiltelefont lopott el, majd autóba ült és elindult a magyar-román határ felé.
A tettesek hét és fél óra alatt megtettek 565 kilométert, mielőtt a rendőrség egy határ közeli szabolcsi településen elfogta őket. A lopott szajré nagy részét a mátészalkai rendőrség az autó ülésének kárpitja alatt találták meg.
A Szombathelyi Járásbíróság csütörtökön elrendelte a két férfi egy hónapos letartóztatását, mert közleményük szerint fennáll a veszélye a szökésnek vagy bűnismétlésnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!