Eddig: 1 654 863 / 3 000 000 Ft, 77 támogató. Még8nap.
Légy része az igazságnak!

Körmendi ablaktörés: ott sem volt az atv.hu forrása az állítólagos támadáskor

Telefonon értük el Faragó Andrást. Elismerte, hogy nem volt ott, nem látta az esetet.

Részletesen meg akartuk írni, hogyan tört be az ablak a körmendi Rendészeti Szakközépiskola sportcsarnokán. Végül sikerült elérnünk a koronatanút Faragó Andrást, a Körmendi DMTE Egyesület elnökét. Ő volt az, aki az atv.hu-nak nyilatkozott; az ő információi alapján született a Botrány Körmenden A menekültek ellen kelt hangulatot az atv.hu újságírója 2016. May 05. 15:19 kezdetű cikk.

Reméltük, hogy nekünk is elmondja, pontosan hogyan, milyen körülmények között rúgták be az üveget a feldühödött migránsok.

Menekültek első sétája Körmenden 2016. május 2-án
Tánczos Mihály

Kérdéseinkre azonban nem tudott határozott, élményszerű választ adni. Végül kiderült, hogy azért mert nem volt jelen személyesen amikor betört az ablak.

Én addigra már hazamentem

- mondta.

Az atv.hu Faragónak tulajdonította azt a kijelentést is, hogy az állítólagos támadás után az edzést azonnal megszakították és a lányokat biztonságba helyezték. Tudakoltuk, hogy hová helyezték biztonságba a lányokat, mekkora volt a veszély. Az egyesület elnöke azonban nekünk semmi rendkívülit nem mondott: lánya azt mesélte neki, hogy a kézisek egyszerűen hazamentek. Mentésről szó sem volt.

Ugyanezt támasztja alá az a rendőrségi jegyzőkönyv is, amit dr. Tiborcz János, Vas megyei rendőr-főkapitány ismertetett rendkívüli sajtótájékoztatóján. Az egyik kézis lány anyjának vallomásából idézett, ami szerint a menekültek nem jöttek ki a táborból, a lányokat nem kellett kimenekíteni. (A főkapitány által elmondottakat itt találja: Youtube )

Beindult a Barátok Közt effektus

A Batárok Közt című sorozatot ugyebár senki nem nézi, de mégis a legtöbben tudják, mi történt az előző részben – ugyanez a helyzet most Körmenden is, csak éppen fordítva. Akiket megkérdeztünk, elmondták, hogy személyesen a menekültekkel nem volt semmilyen negatív tapasztalatuk, de mindannyian úgy tudni vélik, gátlástalan rendbontókról van szó.

Van, aki azért fél, mert ismerőse mesélte, hogy az az illető este a nappalija ablakából látta a menekülteket a Tesco felé menni a járdán. Így elolvasva talán megmosolyogtató, hogy valaki ilyesmitől fél – mégis működik a rémhírkeltés. Pletykák, téves és félreértelmezett információk terjednek a városban, amik mindenkiben növelik a frusztrációt. A színházból pedig tudjuk, hogy ha a feltűnik a színen egy pisztoly, akkor az egyszer biztosan elsül.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

A menekültek ellen kelt hangulatot az atv.hu újságírója

Szobota Zoltán szerint Körmenden rátörték az ablakot a kézis lányokra a migránsok. Az írásra reagált a Vas Megyei Rendőr-főkapitány.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet