12 fő van jelenleg is hatósági karanténban a szombathelyi Ivy dolgozójának fertőzése miatt

A cég 116 munkavállalóján végeztette el a koronavírus-tesztet, nem volt pozitív eredmény.

A mintegy hatszáz főt foglalkoztató szombathelyi Ivy Technology üzemének egy alkalmazottjánál még a múlt héten mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Mint a megyei napilap közölte, a gyár egyik alkalmazottja július végén vett részt egy családi összejövetelen, valószínűleg ott kapta el a vírust. De mire ezt megtudta, két napot eltöltött a munkahelyén.

Az Ivy ügyvezető igazgatója, Pákozdi Gábor csütörtök reggel lapunknak megerősítette, hogy a cég saját költségén 116 alkalmazotton végeztette el a koronavírus tesztet, azokon, akik a fertőzöttel egy műszakban dolgoznak. Mind a 116 teszt negatív lett.

Az ügyvezető azt is elmondta, hogy a kontaktkutatás után 12 fő számára rendelt el hatósági karantént a Nemzeti Népegészségügyi Központ, róluk nincs információja.

A szombathelyi cégnél diagnosztizált fertőzés azért is érdekes, mert jól érzékelhetően emelkedik Magyarországon az új esetek száma.

A kormányzati koronavirus.gov.hu csütörtök reggeli adatai szerint Csütörtökön 45-tel ugrott az új fertőzöttek száma, két elhunyt van 2020. August 13. 09:36 45 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, két elhunyt van, és már napok óta emelkedik az aktív fertőzöttek száma.

Pápán sem tudják megállítani Pápán egyre nagyobb gond a koronavírus terjedése 2020. August 13. 09:08 a járvány terjedését, a helyzettel kapcsolatban tegnap este tartott sajtótájékoztatót a város polgármestere.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet