Katonák ellen nyomoznak Ausztriában, akik állítólag több embert érvényes papírok nélkül pénzért engedtek be a határon Burgenlandba. Az ORF.at szerint miklóshalmai (Nickelsdorf) és a köpcsényi (Kittsee) határátkelőhelyekről van szó.
Az egyenruhásoknak egyrészt az illegális migráció megakadályozása, másrészt a Covid-19 előírások betartása lett volna a feladata. A három gyanús katona állítólag nem ezt tette, és pénzt is elfogadott a határátlépőktől.
Mindhárman Burgenlandban dolgoznak, de nem Burgenlandban élnek.
Az ügyben a katonai rendőrség mintegy 80 katonát hallgatott ki, akik az akció során kapcsolatba kerültek a három gyanúsítottal.
(Nyitóképünk illusztráció.)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!