Kósa Lajos is támogatja a Momentum eutanáziáról szóló népszavazását

A jövő évi EU-s és önkormányzati választással együtt tartanák a voksolást.

Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő is támogatja a Momentum és Karsai Dániel által kezdeményezett, eutanáziáról szóló népszavazást - írja Bedő Dávid, az ellenzéki párt képviselője.

Rövid Facebook-posztjában annyit közölt, örülnek minden támogatásnak, "döntsünk közösen ebben a pártérdekek felett álló kérdésben”.

Az eutanáziáról szóló népszavazási kérdést hétfőn nyújtotta be a képviselő, Karsai Dániel alkotmányjogász, valamint testvére a Nemzeti Választási Irodánál. Ha a hatóság úgy dönt, hogy átengedi a javaslatot, akkor 200 ezer aláírásra lesz szükség. A Momentum abban bízik, hogy június 9-én, az EP- és önkormányzati választásokkal egy időben lehet majd szavazni a kérdésről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet