Szédítő magasság, biztonsági előírások, de ez a történetünk nem ezek miatt indult nehézkesen. Még tavaly év végén kaptunk egy meghívást a Szombathelyi Egyházmegyétől, hogy végigkalauzolnak minket a kőszegi Jézus Szíve Plébániatemplomon, kívül és belül. Az esemény azonban sokáig csak váratott magára a konstans rossz idő és a rendkívüli hideg miatt.
Végül eljött a március és vele együtt a napsütés, mi pedig útra keltünk, hogy az elemekkel dacolva végre személyesen is találkozzunk az épületet körülvevő állványzattal 
Végleg lebontják az állványzatot a kőszegi Jézus Szíve templom tornyáról February 24. 14:05 és elég magasra jussunk ahhoz, hogy szemtől szemben állhassunk Jézus Krisztussal – na meg az Ő szívével.
Érkezés és a tériszony leküzdése
Az építkezésen Révay Ferenc fogadott minket, aki szakmai koordinátorként van jelen a felújítási folyamatokban. Az hamar kiderült, hogy a beengedési szabályok megváltoztak, így először a külső munkálatokat kell először szemügyre vennünk. Ezek után még egy gyors egyeztetés – megtudtuk, hogy hova nem lépünk – majd két kobakkal a fejünkön a déli oldalon elindultunk felfelé.
A templomot megközelítve egy dolog nagyon hamar feltűnt, mégpedig az, hogy az épület lábazatáról hiányzik a vakolat. Ezt azért verték le, mert korábban kiderült, hogy az alsó falszakasz erősen vizesedik. A nyitott felület viszont nagyban segíti a kiszáradását, amit a mérések is igazoltak azóta.
Ahogy elindultunk a lépcsőkön az ereszszint irányába, egyre jobban kitárult előttünk Kőszeg. Nem csak a templomkertet csodálhattuk meg ebben az új perspektívában, hanem az egész várost is. A másik oldalon pedig az elvégzett munkák sokasága volt lenyűgöző.
Sok apró részletből egységes egészet
Az állványzaton sétálva már látszott, hogy milyen aprólékos munkára van szükség ahhoz, hogy egy régi templomot felújítsanak. A felületeket visszacsiszolták, újrahúzták az osztásokat, és ahol kellett, újravakolták az épületet és újramarták a tagozatokat is. A támpillérek záróelemeit pedig vízhatlanná is kellett tenni, illetve a cseppentőket újra ki kellett alakítani az alsó élükön, hogy az esővíz ne találhasson utat magának a falak irányába.
Mire eljutottunk az ereszszintre már azt is tudtuk, hogy az új anyagokkal nem lehet pótolni mindent. Egy ilyen műemléki felújításnál komoly sakkozásra van szükség, hogy mit hogyan lehet, azonos, vagy hasonló anyagból reprodukálni, hogy ne csak az épületet őrizzük meg az utókornak, hanem a szellemiséget is, amellyel készült.
Amit régen mesteremberek fáradtságos munkával állítottak elő, azt ma már a lézerszkenner és a különböző gépek segítségével sokkal könnyebb reprodukálni, de a tervezés még így rengeteg időt emészt fel. Különösen igaz ez a különböző faragott díszekre és a míves horganylemezekre, amelyek a tetőszerkezeti faelemeket védik a nem kívánt nedvességtől.
Ablakok, nem mindig a fény miatt
Az egyik leglátványosabb pont az volt, amikor az ablakok csúcsához értünk. Innen jól látszottak a gótikus záródások részletei: egyes elemek már felújítva, mások még az eredeti, sérült állapotukban.
Ez a kontraszt mutatta meg igazán, mennyi munka van még hátra. A kőelemek közötti hézagolás, az elmozdult darabok visszaállítása és a felületkezelés mind-mind aprólékos restaurátori feladat.
Ennél is érdekesebb a harangtorony nagyméretű rózsaablaka, amely ugyan kívülről impozáns látványt nyújt, azonban belül csak egy kis részét találjuk. A nagy része mögött falak és lépcsők vannak és csak a középső kis kör az, amin keresztül a fény ténylegesen eljut a templom belsejébe.
Új anyagok, régi formák
A tető felé közeledve már az is kiderült, hogy a felújítás nem mindenben követi az eredeti anyagokat. A régi műpalát például el kellett távolítani, mert ma már veszélyes anyagnak számít.
A helyére olyan kiselemes fedés kerül, amely formájában és színében nagyon hasonlít a korábbira, de korszerűbb és tartósabb megoldás. Hasonló a helyzet a bádogos elemeknél is: a régi horganylemezeket ma már titáncink ötvözet váltja fel. De vannak olyan részek is, ahol a mázas tetőcserép borítja a tetőt, főleg a harangtornyot és a lépcsőtornyokat.
Szemtől szemben Jézussal
A felújítás egyik leglátványosabb eredménye a bejárat fölötti Jézus-szobor, amely most ismét a helyére került. Ez azonban nem az eredeti műkő szobor, azt ugyanis az idő vasfoga rendesen kikezdte. Az új már süttői mészkőből készült, akárcsak a templom többi díszítőeleme. Ez sokkal tartósabb, és ezzel együtt az időjárás viszontagságait is jobban bírja.
Krisztust egészen közelről láthattuk – olyan nézőpontból, ahonnan általában csak az állványon dolgozó mesterek figyelhetik. És ha már szó szerint szemtől szembe kerültünk Jézussal a karnyújtásnyi távolságot kihasználva meg is érintettük a szívét. Ezt követően a templom belseje felé vettük az irányt, mi pedig örültünk, hogy a szédítő magasságban nem a Mennyeknek kulcsát leltük meg.
Mit találtunk a padláson?
Nem sok időnk volt a beltérben nézelődni, egyből indultunk fel a toronyba, ahonnan a padlástér is nyílik. A templom padlásterében a tetőszerkezet története is kirajzolódik. Itt jól láthatók a régi mesterek kézjegyei: egyes gerendákon feliratok jelzik, ki és mikor javította a tetőt, vagy festette le a huszártornyot.
A felújítás során igyekeztek minél több eredeti faelemet megőrizni. Ahol ez már nem volt lehetséges, ott a sérült részeket eltávolították, az új elemeket pedig hagyományos fakötésekkel illesztették be, modern ragasztókkal megerősítve.
A csere sem volt egy sétagalopp, hiszen a szarufákat úgy kellett megemelni, hogy a tetőt még megtartsák, de alattuk az elkorhadt gerendákat cserélni lehessen. Ehhez pedig egyszerre kellett a belső kötéseket oldani és a másik irányból újakat alkalmazni.
A huszártornyot tartó szerkezet pedig még ennél is bonyolultabb, így ennek a megemelése és kijavítása már nem történhetett meg a hagyományos megoldásokkal, ezért itt acél elemek is kerültek a tartószerkezetbe.
Révay Ferenc érdekességként megjegyezte, hogy régen a templomok fa szerkezeteinél nem használtak szegeket, csak csapolásokat. A dolognak egészen prózai oka volt, mivel Jézust is szögekkel feszítették keresztre. Természetesen ez az újabb építésű templomoknál már nincs így, és használnak csavarokat és szegeket is.
A torony, amely majdnem tovább dőlt
A felújítás egyik legnagyobb kihívását a harangtorony jelentette. Az alsó szerkezeti elemeket részben a galambok okozta károk és a nedvesség rongálta meg, ami végül jelentős szerkezeti problémákhoz vezetett.
Egy időben már közel hatvan centiméteres dőlés is mérhető volt. A megoldás végül egy belső segédszerkezet lett, amellyel a torony felső részét ideiglenesen megemelték, így az alsó, tönkrement elemeket ki lehetett cserélni.
Ezek után pedig a templom tornyának felső része visszakerülhetett az új alapokra, amelyek immár ismét egyenesbe hozták a dolgokat.
Mire lejöttünk a toronyból és újra a földre értünk, már egészen más szemmel néztünk fel a templomra. Amit lentről csak homlokzatnak és tetőnek lát az ember, az valójában mesterek, restaurátorok és mérnökök aprólékos munkájának eredménye. A kőszegi Jézus Szíve templom felújítása így nemcsak egy épület megmentése, hanem egy több mint százéves történet folytatása is. Mi pedig egy rövid időre ott állhattunk benne – az állvány tetején, szemtől szemben Jézussal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
