A várhatóan 2026 szeptemberében bevezetendő új KRESZ Jövő szeptembertől lesz érvényes az új KRESZ 2025. August 05. 15:26 előírja, hogy a 14 év alattiaknak kötelező lesz bukósisakot viselniük.
De azt is megfogalmazzák, hogy a 14 év felettieknek is ajánlják a sisakot, sőt, mint nemrég kiderült, felmenő rendszerben kötelezővé teszik a felnőtteknek is. A tervek szerint ezt úgy oldják meg, hogy akiknek jövőre kötelező lesz a sisak, később is kötelesek lesznek használni.
Tehát 2027-ben már 15, 2028-ban 16, 2029-ben 17 éves kortól lesz kötelező a bukósisak a bicikliken. A döntéshozók ugyanis úgy vélik, hogy ha valaki gyerekként megszokta a sisakot, később sem idegenkedik tőle.
Egyébként a jelenlegi KRESZ is foglalkozik a biciklis sisakkal, a sisak azoknak a kerékpárosoknak kötelező, akik lakott területen kívül 40 km/h-nál gyorsabban tekernek.
A szakembernek komoly fenntartásai vannak
Kürti Gábor Dezső, a Magyar kerékpárosklub elnöke azonban azt írta Facebook-posztjában, hogy tragédiákat okozna a sisak kötelezővé tétele. Ezt több szemponttal is indokolja.
Talán még nincsenek kőbe vésve az új szabályok
Az elnök felsorolt még néhány tényezőt, így például azt, hogy ellehetetlenülnének a közbringa rendszerek, hiszen senki sem hord magával sisakot gyalogosan, hogy kánikulában csökkenne a koncentráció, hogy növelné a kerékpározás költségeit.
Az új KRESZ-ről a kormány ígéretei szerint társadalmi konzultációt indítanak, talán még nincsenek kőbe vésve az új szabályok. Mi kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére, ezért kérjük, szavazzon:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!