Unikum: 'Egerszegen nem Mészáros Lőrinc nyert egy pályázaton

Túl sokat kértek.

Eredménytelenül zárult az állami zalaegerszegi tesztpálya irányítótornyára kiírt közbeszerzési eljárás, bár két jelentkező is volt a nyolcemeletes, 980 négyzetméteres alapterületű épület felhúzására - írja a 24.hu.

Képünk illusztráció
Pixabay.com

Az a különös az ügyben, hogy az egyik ajánlattevő a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV, a másik pedig a Laterex Zrt., de mindketten túl drágán vállalták volna a munkát. A kért – de a közbeszerzési értesítőből ki nem derülő – összeget a megrendelő, az állami tulajdonú Autóipari Próbapálya Zala Kft. sem tudta vagy akarta kifizetni.

Ugyanakkor eddig rengeteg pénzt öltek bele a próbapályába, a G7 értesülése szerint csak az aszfaltozás 30,5 milliárdba került, amivel szintén (az akkor a Duna Aszfalttal konzorciumban dolgozó) Záév-et bízták meg, a portál pedig július végén úgy becsülte, hogy a projekt teljes költségvetése nem áll meg 45 milliárd forint alatt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság