A piaci ár többszörösét is ellophatják a közbeszerzéseknél

Hol van már a Mr. 20 százalék? Az uniós pénzek legnagyobb része magánzsebekbe vándorol.

Megdöbbentő jelentéssel állt elő a napokban a Korrupciókutató Központ Budapest, a teljes jelentést itt meg is lehet nézni. Nem egy könnyű olvasmány, és a következtetése is elszomorító. A lényeg, hogy 2011 óta addig soha nem látott magasságokba tört a korrupció Magyarországon.

Hatalmas összegekről van szó

Az intézet csupán a közbeszerzéseket vizsgálta, azért is, mert ezekben állami és uniós pénzek mozognak. Nem kevés pénzről van szó, 2009 és 2015 között a legerősebb év 2013 volt, ebben az évben megközelítette a 4000 milliárd forintot a közbeszerzéseken kiosztott pénz.

A közbeszerzési szerződések nettó összértéke évenként 2009 és 2015 között
Forrás: crcb.eu

Ami viszont nem olyan meglepő, ennek a pénznek a kétharmada, háromnegyede az Európai Uniótól érkezett:

Az EU által finanszírozott közbeszerzési szerződések nettó értéke 2009 és 2015 között
Forrás: crcb.eu

Hatalmas összegekről beszélünk, összehasonlításként az ország éves költségvetése 2016-ban nagyjából 16 ezer milliárd forint.

A közbeszédben eddig is benne volt, hogy lopnak a közbeszerzéseken, és ezt úgy oldják meg, hogy túlárazzák a beruházásokat. Magyarul, ha egy fejlesztést meg lehet csinálni - mondjuk - 10 millió forintból, akkor a pályázat során azt mondják, ez 13 millióból valósítható meg. Megcsinálják 10 millióból, a haszon 30 millió, azaz 30 százalék.

Nincs retorzió, nő az éhség

Nagyjából ekkora arány van benne a köztudatban is, szemérmesebbek 10-20 százalékról beszélnek. És ez igaz is volt 2011-ig, legalábbis a jelentés szerint. Mára már elképesztő magasságokba ugrott a túlárazás, a jelentés szerint 140 - 320 százalék is jelent. Lefordítjuk.

A példaként szereplő 10 milliós munkát így 24, merészebb esetben 42 milliósra hirdetnek meg és adnak ki. A nyertes megcsinálja 10 millióból, a haszon 14 és 32 millió között van. Egy 10 milliós munkánál.

Minderre a közbeszerzési törvény 2011-es módosítása teremtett lehetőséget, ami nagyobb teret nyitott a meghívásos egyszereplős közbeszerzések előtt. Ez utóbbi azt jelenti, hogy nem írnak ki pályázatot, megkeresnek az ajánlattal egyetlen céget, és neki adják a munkát. Tiszta sor, mindenki jól jár.

2011-ben jelentősen csökkent a többszereplős közbeszerzések száma
Forrás: crcb.eu

A többszereplős tendereknél, tehát, amikor több cég verseng a munkáért, ezt nehezebb megcsinálni. Hiszen nem minden cég van benne a mutyiban, és ott azért működik a piac is. Vagyis, vannak, akik hajlandóak alámenni a meghirdetett árnak is, ha megéri nekik. Ezért kellett a többszereplős kiírásokat háttérbe szorítani.

Szombathelyen is voltak érdekes dolgok

Mindez aztán emeli a korrupciós kockázatot is, amit az intézet meg is mért. Hogy hogyan, azt nézze meg a tanulmányban. A korrupciós kockázat növekedése aztán sokféle hátránnyal jár. A hitelminősítők ezt is figyelembe veszik, és mondjuk hosszú évekre a bóvli kategóriában tartják az országot.

A korrupciós kockázat alakulása 2009 és 2015 között
Forrás: crcb.eu

Vagy az EU egyszercsak fogja magát, és befagyasztja a támogatások utalását. Erre már többször volt példa, legutóbb az iskolai természettudományi laborok, az Ötvös-program esetében.

Itt iskolák természettudományi tantermeinek kialakításánál derült ki, hogy jelentős túlszámlázás történt 14 milliárd forintnyi támogatás kifizetését állította le az EU 2016. March 29. 13:24 , és az EU 14 milliárd forintot fagyasztott be. De gyanús lehet akár a Haladás-stadion is, ahol pár hét alatt 9,6 milliárdról 15,2 milliárdra nőtt 15,2 milliárd forintra emelték az új Hali stadion építésének költségvetését 2016. February 28. 08:02 az állami támogatás.

Szintén érdekes lehet a Szombathely - Zalaszentiván vasútvonal villamosítása is, amit 9,5 milliárdra terveztek, aztán Mészáros Lőrinc cége 13,3 milliárdért kapott meg Mészáros Lőrinc cége villamosítja a Szombathely-Zalaszentiván vasútvonalat, jó drágán 2016. March 24. 16:29 .

Az építőiparban az a korrupció, hogy ki nyer

Az egyszereplős tenderek aránya a törvénymódosítás előtt 30 százalék körül volt, azóta viszont felugrott 50 százalék fölé, vagyis minden második közbeszerzés szinte titokban indul.

A túlárazás 2009-ben még elhanyagolható volt a statisztikai vizsgáljatok szerint, de 2015-re ez is jelentősen megnőtt. Érdekes, hogy a legnagyobb túlárazások a informatikai terméknél, beszerzéseknél láthatóak, meglepő viszont, hogy az építőiparban nem igazán találtak mesterségesen felpumpált árakat. Az építőpari közbeszerzésekben a korrupció nem a túlárazásban, hanem a nyertes kiválasztásában jelenik meg - írja a tanulmány.

A jelentés vizsgálta azt is, hogy a többtenderes cégek melyik időszakban szerepeltek jobban vagy gyengébben. Nem is igazán meglepő dolgot találtak, az ismerten Fidesz-közeli nevekhez köthető cégek teljesítménye 2010-ben ugrott meg:

A Fidesz-közeli vállalkozókhoz köthető cégek nyertes közbeszerzéseinek száma
Forrás: crcb.eu

Mondhatjuk, hogy ez lehet véletlen, de mindenki ismeri a történetet, amikor Simicska Lajos összeveszett Orbánnal. Ami ezután történt a közbeszerzéseknél, az a legerősebb bizonyíték arra hogy itt bizony van manipuláció:

Az első grafikon a Simicska Lajos, a második a Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, Garancsi Lajos csoport nyertes közbeszerzései
Forrás: crcb.eu

És mi lehet a megoldás? Az átláthatóság, az egyszereplős közbeszerzési tenderek visszaszorítása, a piaci helyzet erősítése. De lehet, hogy ez sem lenne elég, ráadásul a magyar társadalom jó része gyakorlatilag elfogadja a korrupciót, illetve azt mondja, hogy mindig is loptak, most is lopnak, akkor mi van.

Magánzsebekbe vándorolt pénzek, a politikától függő újgazdagok megjelenése, és ami a lényeg: kisemmizett emberek. Mert az ellopott pénzből az ő (a mi) életkörülményeiket kellene javítani. Ez lenne a politikusok dolga.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet