Közel 500 kilométert készül futni a Himalájában a magyar ultratriatlonista

A világ feltehetően legnehezebb futóversenyén áll rajthoz Szőnyi Ferenc, aki a 480 kilométeres Hell Ultra Runningon vesz részt a Himalájában.

Az összetett ultratriatlon-világbajnok magyar sportember kedden indult el a viadalra, mely június 20-án rajtol, s eddig csupán négyen jelentkeztek rá. A verseny során a táv hossza mellett többek között 40 fokos hőmérséklet-ingadozással, illetve az oxigénhiányos levegővel is meg kell majd küzdeniük a résztvevőknek.

Szőnyi 2015-ben futott már a Himalájában, akkor a La Ultra-The High elnevezésű, 333 km-es futóversenyen a hat indulóból a harmadik helyen zárt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek