Közel félmillióért keresnek kukásokat Magyarországon

Szép kis summát ígér dolgozóinak egy vidéki cég.

Itthon jelenleg több területen is munkaerőhiány van, sok helyen a munkaadók már az álláshirdetésben konkrét fizetéssel igyekeznek felkelteni az álláskeresők figyelmét.

Például havi 450 ezerért is alig találnak kukásokat – számolt be a kritikus emberhiányról a Pénzcentrum.

A Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. levélben kért segítséget a partner önkormányzatoktól a toborzáshoz, ugyanis már annyira akut a munkaerőhiány, hogy az a szemétszállítási feladatok ellátását veszélyezteti.

Azt is leírták, hogy mely állásokra keresnek sürgősen munkavállalókat:

Tehergépjármű-vezetőnek heti 40 órára – 120 ezer forintos mozgóbérrel együtt – havi 450 ezer forintos bért ajánlanak, míg a szemétszállítási-rakodó munkakörbe ez az összeg 350 ezer forint – a 10 ezer forintos mozgóbérrel együtt.

Az viszont nincs benne a levélben, hogy nettó vagy bruttó fizetést értenek-e ez alatt, mint ahogy az sem, hogy a jelentkezőknek pontosan milyen feltételeknek kell megfelelniük.

A cég területileg Kecskemétre, Ceglédre, Izsákra, Kiskunlacházára, Vácra és Kerepesre keresi a munkavállalókat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet