"Közfoglalkoztatásból versenyszférába program”: 45 ezret kínál a kormány

A versenyszférában állást találó közfoglalkoztatottak kapnak támogatást.

A kormány ismét meghirdeti a "Közfoglalkoztatásból versenyszférába programot", amellyel az utóbbi években több mint 17 ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítette az elsődleges munkaerőpiacon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Bodó Sándort, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát idézve.

Bodó Sándor hozzátette: az április közepén induló programba belépők havi 45 ezer forintos juttatást kaphatnak, a minimálbért alapul véve tehát közel 160 ezer forintot vihetnek haza abban az időszakban, ameddig a közfoglalkoztatási szerződésük tartott volna.

A teljes foglalkoztatás akkor valósítható meg hosszú távon fenntartható módon, ha abban minél nagyobb arányt képvisel a versenyszféra, minél több új, adófizető munkahely jön létre. A kormány továbbra is a közfoglalkoztatottak piaci alapú munkavállalását kívánja elősegíteni, megfelelő támogatást biztosítva azok számára, akik készek és képesek nyílt munkaerőpiaci feltételek mellett dolgozni - ismertette.

A program arra ösztönzi a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkezőket, hogy ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el - közölte Bodó Sándor.

A részletekről azt mondta: a közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtt állást találók egyfajta bónuszként elhelyezkedési juttatásban részesülnek. Minél hamarabb lép ki valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatáshoz jut, mivel a közfoglalkoztatásából hátralévő időre kapja meg utólag a havi 45 600 forintot.

Elhelyezkedési juttatásra jogosult a mezőgazdasági idénymunkát végző közfoglalkoztatott is, akinek napi díjazása kétezer forint, egy hónapra tehát akár 62 ezer forintot is kaphat - tette hozzá.

Kiemelte: a résztvevők nettó keresete így a minimálbérrel számolva mintegy 160 ezer forint lehet, a korábbi bevételük közel háromszorosa, amit a családi adókedvezmények még tovább növelhetnek. A részletes dokumentáció a program 2021. április 15.-i indulásakor válik elérhetővé a munka.hu oldalon.

Kérelmet ezt követően lehet majd benyújtani a helyileg illetékes kormányhivatalokhoz, a járási és fővárosi kerületi hivatalokhoz. A Gazdaságvédelmi Alapból finanszírozott program keretösszege 500 millió forint, e forrásmennyiség akár 2000 munkavállaló támogatását is lehetővé teheti - olvasható a közleményben.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek