Két és fél héttel a városvezetés számára megnyugtató eredményt hozó országgyűlési választások után folytatja munkáját a szombathelyi közgyűlés. A hosszú, két hónapos szünet azonban nem a választásoknak köszönhető, egyszerűen kéthavonta hívják össze a közgyűlést. Így a csütörtöki, április 26-i ülés egyúttal a nyári szünet előtti utolsó előtti is lesz.
Ha majd egyszer elköltözik a buszállomás
A tervezett napirendi pontok között van a fejlesztésekkel kapcsolatos javaslat, ami szövegszerűen rövid, nem sok minden derül ki belőle. Annyi viszont igen, hogy a Képtár, a Víztorony felújításáról van szó, valamint arról, hogy milyen lesz az Ady tér, ha elköltözik onnan a buszállomás. Kezdjük ezzel.
Így néz ki most a tér:
A buszállomás elköltöztetése a vasútállomás mellé már régi terv, 2006-2007-ben is szó volt róla, de azóta sem történt semmi. 2010 előtt a gazdasági válság tett be neki, azóta pedig a kifejezett akarat hiánya, és az, hogy az uniós és állami pénzeket másra címkézte meg a városvezetés.
De a terv létezik, a Modern Városok programjában is szerepel, valahol a nem túl távoli jövőben. És most, egyébként dicséretes módon már arra készülnek tervek, mi lesz, ha a tér megszabadul a buszállomástól.
A közgyűlési anyagban szerepel egy helyszínrajz:
Ebből, és a rövid szövegből kiderül, hogy a tér mellett elhaladó, a Kiskar és Petőfi utcákat összekötő őt megmarad, és a keleti oldalon, az épületek előtt lévő szervizút is. A Petőfi út mellett lesz egy megállója a helyijáratos buszoknak, és arra is készülnek, hogy a turistabuszoknak is legyen helyük.
A tér többi részére parkot képzelnek el, benne olyanokkal, mint fogadóépület a turistáknak, felnőtt játszótér, régészeti bemutatóhely. A jelenlegi Romkert diszkó helyére panziót terveznek, a többi részt parkosítják. Ez utóbbi kétségkívül pozitívum.
Új külsőt kap a Képtár
A Képtár felújításáról még tavaly decemberben írtunk 1.42 milliárdból ezt a közintézményt is kipofozzák Szombathelyen 2017. December 06. 14:15 , közel másfél milliárd forintba kerül majd, a 32 éve épült épület legnagyobb baja, hogy lassan szétesik, beázik, rossz a hőszigetelése, tereit nehéz kifűteni. Magyarul, elavult az egész.
A támogatási szerződést már tavaly aláírták, és most találtunk néhány látványtervet is, kívülről.
A városháza felől nézve:
És oldalról, az utca felől:
Persze, belülről is felújítják, de erről csak nehezen érthető tervrajzot találtunk, talán később lesznek látványtervek is.
A Víztorony
A Víztorony felújításáról két hónapja írtunk Ilyen lesz Szombathely megújult víztornya 2018. March 15. 07:29 , és akkor bemutattuk a látványterveket is. A torony kívülről is megújul, bent, a földszinten kávézót és fogadórészt, utóbbiban mintegy 50 fő befogadására alkalmas előadótermet alakítanak ki. Az emeleten egy kültéri teraszt építenek, és lehetőség lesz felmenni a toronyba is. Így néz majd ki:
A közgyűlés minden bizonnyal elfogadja a terveket, és talán azt is megtudjuk csütörtökön, mikor készül el ez a három felújítás.