Kezdjük azzal, hogy alapvetően módosult a közgyűlés megszokott napirendje, és a nyilvános ülés végére, tehát valamikor az esti órákra tették át a két közgyűlés közti eseményekről szóló beszámolót.
Késő este lesz az adok-kapok
Ez a napirendi pont adott alkalmat egyébként a politikai vitákra, régebben el is ment ezekkel a közgyűlés délelőttje. A módosítás ellen az ellenzék a januári közgyűlésen
Haladás-pályától papírtépésig és Magellán Centerig 2013. January 31. 08:42 , majd a másnapi sajtótájékoztatókon
Közgyűlés után: felháborító, botrányos, szemfényvesztő 2013. February 01. 18:15 is tiltakozott, hiszen ez volt szinte az egyetlen lehetőségük, hogy kifejtsék véleményüket a városvezetés munkájáról.
A közgyűlés Fidesz-többsége ragaszkodott a tervhez, azzal indokolva azt, hogy így is van mód az ellenzéki megszólalásokra. A városvezetés azt mondja, hogy így rövidebb és szakszerűbb lesz az ülés, de valószínűleg abban bíznak, hogy a választópolgárok estére belefáradnak a közgyűlésen történtek követésébe, és az ellenzéki kritikák a levegőbe elszállt szavak lesznek.
A januári ülésen
Haladás-pályától papírtépésig és Magellán Centerig 2013. January 31. 08:42 az MSZP-SZTKE frakció bemutatta, milyen egy obstrukció. Vagyis milyen az, ha minden lehetőséget kihasználnak a munka lassítására és az ülés meghosszabbítására. Ennek eredménye volt, hogy a közgyűlés nyilvános szakasza éjjel fél egykor ért véget. Úgy tudjuk, az ellenzéki frakció most kilenc interpellációt nyújtott be, ezek tárgyalása az ülés elején lesz.
235 fő a hivatalban
Erre most is van esély, tekintve, hogy 28 napirendi pont van a februári ülés előtt. Kettőről már korábban írtunk, nagy vonalakban átnéztük a 2013-as év költségvetési tervezetét
Kétmilliárdos hitel kell az idén Szombathelynek 2013. February 20. 08:08 , erről is szavaznak majd csütörtökön. Megírtuk azt is
Nem kell az MMIK Szombathelynek 2013. February 22. 12:02 , hogy a város nem akarja átvenni az államtól az MMIK működtetését, több mint valószínű, hogy ezt is megszavazzák, és beszámoltunk
Az ingyenes óvoda lenyomja a fizetős bölcsődét 2013. February 25. 15:55 a bölcsődei szabályok tervezett változásairól is.
Várhatóan elfogadják a polgármesteri hivatal új Szervezeti és Működési Szabályzatát (SZMSZ) is. A módosítást a járási hivatalok létrehozása indokolja, a polgármesteri hivataltól sokan kerültek át a járáshoz, közvetetten a kormányhivatalhoz.
De most legalább le tudjuk írni, hogy milyen osztályok és irodák működnek a városházán, és mekkora létszámmal. A kabinetirodán 16 fő dolgozik, ebből tíz fő tanácsadó, illetve főtanácsadó. A belső ellenőrzési iroda háromfős, a szervezési osztály 40, a jogi, képviselői és hatósági osztály 31, a közgazdasági és adó osztály 44, az egészségügyi és szociális osztály 42, a városfejlesztési osztály 16, a városüzemeltetési osztály 43 főt foglalkoztat. A polgármesteri hivatalban tehát összesen 235 fő dolgozik.
Maradnak a bérleti díjak és marad a benzinkút
Megint tárgyalják a város közbiztonságának alakulását. Legutóbb a szeptemberi ülésen
Nem kell félni az államtól? - Közgyűlési összefoglalónk 2012. September 27. 08:58 volt szó róla, akkor Balassa Péter (Jobbik) javasolta, hogy nézzék meg, melyek a város legveszélyesebb területei. A vizsgálat elkészült, és egy alapvető megállapítása van: a városban nem romlik, hanem javul a közbiztonság, és ezért nincs szükség külön intézkedésekre.
Az anyag alapján nem emelik meg az önkormányzati tulajdonú, nem lakás célú helyiségek, vagyis az üzletek bérleti díját. Arra hivatkozva, hogy a KSH adatai szerint tavaly 5,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Valószínű, hogy újabb tíz évre meghosszabbítják az Ady téri benzinkút területére vonatkozó bérleti szerződést. A szerződés március 1-jén lejár, a jogszabályok szerint kétszer írtak ki rá pályázatot, de mindkét alkalommal csak a MOL pályázott. Egyetlen pályázó jelentkezése esetén érvényteleníteni kell az eljárást, de van arra lehetőség, hogy az önkormányzat a szerződést újabb tíz évre meghosszabbítsa.
Beleegyezés nélkül nem kell fizetni
Ha így döntenek, a MOL 2023. február végéig bérelheti tovább a területet, aminek a bérleti díja egyébként 2 millió 600 ezer forint, plusz áfa.
Éa a végén csak megalkotják az új távhő rendeletet, már ha egyáltalán. Az új szabály szerint a költségmegosztós rendszereknél a Távhő csak akkor állíthatja ki a számlát, ha az abban szereplő összegeket minden fogyasztó aláírásával jóváhagyja. Plusz, ha valaki jogorvoslattal él az elszámolás miatt
750 ezres fűtésszámlát kaptak egy szobára 2012. November 03. 07:00 , akkor az eljárás lezárásig a Távhő nem hajtja be az összeget.
A szombathelyi közgyűlés február 28-án, csütörtökön reggel kilenckor kezdődik, az ülést a már megszokott módon, online blogunkban és élőképben is közvetítjük.