Elbizonytalanodtak a Fidesz szavazói, de továbbra is nagyon vezet a kormánypárt

Négy kutatásból három csökkenést mutatott ki a kormánypárt népszerűségében.

Némileg elbizonytalanodtak a Fidesz szavazói, és ebből, ha nem is jelentősen, de profitált az ellenzék. Ez derül ki a januárban végzett közvélemény-kutatásokból, egyedül a kormányközeli Nézőpont intézetnél erősödött a Fidesz.

A legutolsó kutatást jegyző Mediánnál például a kormánypárt a teljes népesség körében 2, a biztos szavazók között 7 százalékpontot veszített, míg szinten minden ellenzéki párt növekedett a hónapban.

Forrás: közvéleménykutatók.hu

A hónap elején jelent meg a Závecz kutatása, ami szerint a teljes népességben a Fidesz támogatottsága változatlan, a Jobbik növekedik, míg az LMP egy százalékpontot gyengül, ellenben a biztos szavazók között a Fidesz 2 százalékpontos gyengülés mellett, ugyanennyivel nő a Jobbik, míg az MSZP 1 százalékpontot növekedett.

Forrás: közvéleménykutatók.hu
A Jobbik-közeli Iránytű szerint a Fidesz mind a teljes népességben, mind a biztos szavazóknál 2 százalékpontot vesztett. Náluk viszont csupán a Jobbik tudott növekedni.
Forrás: közvéleménykutatók.hu

A kormányközeli Nézőpont az egyetlen, amelyik minden fronton fideszes erősödést mért, és több százalékpontos összellenzéki csökkenést. Ez a kutatás teljesen ellentmond, az összes többi intézet által mért változásoknak.

Forrás: közvéleménykutatók.hu

Abban viszont megegyeznek az eredmények, hogy a Fidesz továbbra is jelentős előnnyel vezet, a második helyen a Jobbik, a harmadikon az MSZP van, nem sokkal lemaradva pedig a DK. Az LMP-t 4-5 százalékra mérték a teljes lakosság körében.

Viszont mind a Závecz, mind a Medián kutatása kitér arra hogy a Fidesz szavazók választási kedve alacsony. A Závecz számai alapján az öt legnagyobb párt közül a legalacsonyabb, míg a Medián azt mondja, novemberhez képest 75-ről 70 százalékra csökkent a Fidesz szavazói között azoknak a száma, akik azt mondják, biztosan szavaznak majd április 8-án.

A pártpreferenciákon túl két izgalmas adatot kínáltak még a közvélemény-kutatástok. Egyrészt az Iránytű, a Nézőpont, és a Medián kutatása szerint is Karácsony Gergely a legnépszerűbb ellenzéki politikus, még úgy is, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje lett. A Medián kutatása szerint még a Fidesz szavazók 24 százaléka is azt mondja szívesen látná fontos pozícióban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet