Kudarcot vallott az első emberkísérletnél a nagyreményű Covid-19-gyógyszer

Kiszivárgott a kudarc.

"Hatásosnak tűnik egy gyógyszer, azonnal beindultak a tőzsdék" - írta lapunk Hatásosnak tűnik egy gyógyszer, azonnal beindultak a tőzsdék 2020. April 17. 11:10 pont egy héttel ezelőtt a sokak által csodaszernek tartott Remdesivirről.

Nos, rossz híreink vannak.

A Remdesivir az első kísérleteknél kudarcot vallot jelentette be csütörtökön este kiadott közleményében a Gilead Sciences kaliforniai cég.

Kiszivárgott

A remdesivir kudarcáról először az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) adott hírt csütörtökön délután, és mint kiderült, a kísérletekről készült összefoglaló jelentés véletlenül került fel a szervezet honlapjára. Ezt követően először a brit Financial Times című lap, majd az amerikai sajtó is hírt adott róla.

A kaliforniai laboratórium erre reagálva adta ki közleményét, amelyben hangsúlyozta: "sajnáljuk, hogy a WHO idő előtt publikálta a tanulmányból származó információkat. A kutatók nem adtak engedélyt az eredmények megjelentetésére".

Nem biztos, hogy nem működik

A biotechnológiai cég kiemelte: az első minták túlságosan kis számúak ahhoz, hogy hasznos eredményekre lehessen következtetni.

"A kísérleteket túl korán állítottuk le, mert nem volt elegendő számú jelentkező, s ez nem tette lehetővé, hogy statisztikailag érdemleges következtetéseket vonhassunk le"

- áll a kommünikében.

A Gilead Sciences mindazonáltal leszögezte azt is: az első kísérletek arra engednek következtetni, hogy a remdesivir jótékony hatással lehet azokra a Covid-19-ben szenvedő betegekre, akiknél még a kór kezdeti szakaszában kezdik meg a kezelést.

A kísérletben résztvevő 237 beteget két csoportra osztották. Az egyik csoportban 158 beteget kezeltek, ők kaptak remdesivirt is, míg a másik csoportban 79 beteget láttak el remdesivir nélkül.

Sok mindennel kísérleteznek

A szerrel egyébként nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában és Kínában is kísérleteznek.

S nemcsak Remdesivirrel próbálkoznak, hanem az AIDS kezelésére alkalmazott két, retrovírus-elleni szerrel, a lopinavirral és a ritonavirral is, amelyeket interferon-bétával kombinálva adnak a pácienseknek. Ezen kívül kísérleteznek a hidroxi-klorokinnal, amelyet malária és súlyos autoimmun betegségek - mint a lupusz vagy a reumatoid artritisz - kezelésére alkalmaznak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek