Az Irokéz Gyűjtemény az egyik legjelentősebb, a magyar kortárs művészetre fókuszáló magángyűjtemény. A 90-es évek első felében Pados Gábor és Pajor Zsolt üzletemberek által alapított kollekció az akkori viszonyok közepette szinte egyedülálló módon karolta fel a korszak egyik jól körvonalazható progresszív tendenciáját. A gyűjtemény alapját képező, a képzőművészeti tanulmányait a 80-90-es évek fordulóján befejező, Újlak-csoport néven ismertté vált művészcsoport tagjai felhagyva a hagyományos festészeti eljárásokkal és formákkal, olyan médiumokkal kísérleteztek, mint az installáció, a plasztika, a zene, a video és/vagy a film, valamint a print, melyeket újszerűen, a kor legfejlettebb digitális képalkotó technikáit felhasználva alkalmaztak.
Ennek oka az aktuális festészeti tendenciával kapcsolatos szkepszis mellett az új médiumok kínálta kihívások, illetve a művészet és a művész társadalmi-kulturális státusza újrafogalmazásának igénye is volt. Művészetüket a politikai-gazdasági rendszerváltás összes kulturális hatása – melybe beletartozott a végre Magyarországon is elérhető számos alternatív zenei szubkultúra – és a művészként való társadalmi lét problematikája egyszerre határozta meg.
Követve a tendenciák változását
Az ezredfordulóra az időközben csoportként tevékenységével felhagyó Újlak művészeinek alkotásain kívül a gyűjtemény olyan, zömmel fiatal alkotók munkáival gyarapodott, akikre az Újlakosokhoz hasonlóan inspiráló hatással volt a 90-es évek változásban lévő kulturális kontextusa, s akik műveikkel e szituációra reagálva tematikai és/vagy műfaji határokat feszegettek.
A 2000-es évektől a gyűjtés iránya – a gyűjtemény arculatát a kezdetektől meghatározó s mára annak egyedüli tulajdonosává vált Pados ízlésével összhangban – a magyar művészet tendenciáinak változását is követve a konceptuálisabb művek felé fordult, s a fiatal, feltörekvő művészek alkotásain kívül beérkezett, számottevő életművel rendelkező alkotóktól származó munkákkal bővült, illetve néhány művész esetében az életmű következetes nyomon követésére is vállalkozik. A változatos új médiumok mellett az ezredfordulót követően egyre jelentősebben reprezentáltak a festészet és szobrászat hagyományos műfajai is, melyek tekintetében a gyűjtői preferenciák elsősorban a formai vagy tematikai progresszivitást részesítik előnyben.
A posztszocialista kultúrától a posztkonceptuális művészetig - a Párizsi Magyar Intézetben
A mára ötszáznál is több műből álló gyűjtemény számos lehetőséget kínál a válogatás vezérelvéül. A médiumok és tendenciák szem előtt tartásán kívül többféle tartalmi vonalon elindulva tudunk képet rajzolni az elmúlt húsz év magyar művészetéről. A Párizsi Magyar Intézet kiállítása, figyelembe véve a minél reprezentatívabb válogatást, a kiállítótér adottságait és a gyűjtemény jelenlegi orientációját, a konceptuális szálon indult el.
A bevezető, földszinti kiállítótérben olyan művek kerülnek bemutatásra, amelyek a posztszocialista kultúra és az ebben helyet kereső képzőművészet kérdéseivel foglalkoznak. Az emeleten kiállított anyag a posztkonceptuális művészet meditatívabb, művészet és metafizika találkozásából született alkotásait vonultatja föl.
