Vízzel hígított kutyagumit öntöttek egy Mi Hazánkos képviselő verdájába

Mivel betört az ablak is, talán ki is szellőzhetett belőle a kellemetlen szag.

10-15 liter vízzel kevert ürülékkel öntötték tele Kisberk Szabolcs, a Mi Hazánk Pest megyei és gyömrői önkormányzati képviselő személykocsijának utasterét – áll a párt sajtóközleményében, ezt szemlézte a Telex is.

A közleményben az olvasható, hogy Kisberk szerint az attaknak köze lehet az állatvédelmi tevékenységéhez, például a Kutya Mentsvár Menhely, valamint az elmúlt hetekben több törvénytelenül működő menhely és állatkínzó leleeplezéséhez. Ismeretlen tettesek festékbombát dobtak a párt szegedi irodájára is.

A Telex kérdésére a képviselő arról beszélt, a két ügyben rendőrségi feljelentést tettek; a szegedi incidens nyomán rongálás miatt folyik a nyomozás, az autós üggyel kapcsolatban pedig szombat délután zajlott a helyszínelés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek