Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Milliárdokat keresett a gyűlöletkampányon Rogán Antal szomszédja

A kampányra költött közel 15 milliárd forint 15 százalékát kapták meg Csetényi Csaba cégei.

Reklámközvetítői, illetve közzétételi díjként a gyűlöletkampányra fordított pénzből minimum 900 milliót, de akár 1,8 milliárdot is kaphattak Rogán Antal Pasa parki szomszédjának Csetényi Csabának a cégei - írta az mno.hu . A Magyar Nemzet közérdekű adatigénylés útján szerezte meg a pénzügyi adatokat a Miniszterelnöki Kabinetirodától.

Csetényi Csaba
Forrás: Duna TV

Ebből kiderül, hogy hivatalosan bruttó 7,5 milliárd forintot költöttek a végül érvénytelen népszavazást megelőző kampányra, amiből Csetényi a cégein keresztül 900 millió-1,1 milliárd forint bevételhez juthatott a kormánynak köszönhetően. De a kampányra biztosan többet, mintegy 12-13, de egyes becslések szerint akár 15 milliárdot is fordíthatott a közpénzből a kormány.

Rogén Antal szomszédja a kampányhoz kapcsolódva augusztus elsején bruttó 2,4 milliárdos, augusztus 19-én újabb 2,5 milliárdos szerződést kapott az államtól. Utóbbit a kényszerbetelepítés ellen kezdeményezett népszavazásra vonatkozó kampány feladataira kapták, előbbit pedig kormányzati intézkedések tájékoztató- és információs kampányaihoz kapcsolódó feladatok ellátására.

Plakáterdőbe borították az országot
Garai Antal Atom

A kvótakampány utáni időszakra szeptember 27-én újabb bruttó egymilliárd forintot kaptak a cégei. Ezek az állami ügyletek a Magyar Nemzet számításai szerint 12,5 milliárd forintba fájtak az adófizetőknek, ebből Csetényi a cégein keresztül megközelítőleg 1,9 milliárdot vehetett ki, ha a 15 százalékos reklámközvetítői díjjal számolunk.

Mi is írtuk már, hogy maga Orbán Viktor ismerte el a népszavazás előtt Orbán Viktor beismerte, nincs jelentősége a népszavazásnak, a másfél évnyi gyűlöletkeltés volt a lényeg 2016. September 30. 10:50 , hogy annak nincs igazi tétje,a gyűlöletkeltés a lényeg, és azt is, hogy az indulatok felkorbácsolása mellett szép csendben mintegy 15 milliárdot talicskáztak ki Kitalicskáztak 15 milliárd forintot, félelembe és gyűlöletbe borították az országot a semmiért 2016. October 03. 12:27 a Fidesz-közelinek számító cégek és médiumok. Mindezt feleslegesen, hiszen az érvénytelen népszavazás nélkül is meghozhatták volna az azóta bejelentett alkotmánymódosításokat Orbán: új egység jött létre, ami a pártok felett áll, ezért novemberben jön az alaptörvény-módosítás 2016. October 04. 17:06 .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra