A negyedik emeletről ugrott ki a négytagú család a lakástűz elől

Több mint tíz métert zuhantak a szomszédok kifeszített pokrócára.

Egy négytagú család a negyedik emeletről ugrott ki Oroszország Vlagyimir Oblaszt körzetében, miután kigyulladt az alattuk levő lakás, és a füst elárasztotta az egész házat.

A tűz látványára összegyűlt szomszédok kifeszítettek egy nagy pokrócot és arra biztatták a fentebb lévőket, hogy ugorjanak, nem lesz semmi gond.

Nehezítette a dolgot, hogy a lakás alatt egy bolt van, így el is kellett rugaszkodniuk, hogy ne a bolt tetejére essenek.

Karcolások nélkül megúszták a húsz méteres zuhanást.

A helyi rendőrfőnök szerint az ugrás helyett be kellett volna csukniuk az összes ablakot, a résekbe vizes törölközőt tenni, ami így nem engedi be a mérgező gázokat. Ehelyett kinyitották az ablakokat, így kívülről bejött a füst a lakásba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek