Lázár János szerint ki kell szorítani a külföldi kereskedelmi láncokat

Nem mondta ki, de nyilvánvalóan a Lidlre, az Aldira és a Sparra gondolt.

A Portfolio Csoport szervezte azt az agrárkonferenciát, amelyen felszólalt Lázár János is.

A Fidesz korábbi erős embere – jelenleg szerény kormánybiztos – szerint a koronavírus egyik tanulsága, hogy az országoknak önellátásra is készen kell állniuk.

Most vissza nem térő lehetőség van az agrárium újragondolására és fejlesztésére, amire nagyon szükség lenne a járműipar mellett.

„A következő 10 év, de leginkább a következő uniós költségvetési ciklus az utolsó lehetőség arra, hogy Magyarország erős élelmiszeriparral rendelkező, önellátó ország legyen. Ha ezt az esélyt elszalasztja, akkor a jövőben képtelen lesz magát élelmiszerrel ellátni, és importra fog szorulni húsból, tejből, tejtermékből, zöldségből és gyümölcsből is” – idézi az Agrárszektor Lázárt, aki példaként Lengyelországot említi meg.

Pixabay.com

A kormánybiztos azt is kijelentette, hogy a kormány jövőbeli tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása is, amihez nyíltan protekcionista politikát fognak folytatni.

Ebben offenzívnek kell lenni, mert kell, hogy legyen magyar nemzeti kiskereskedelem, ezt a piacot uralnunk kell, a saját érdekünkben - jelentette ki.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság