A szombathelyi városháza házasságkötő termében csütörtökön délelőtt a sajtó munkatársai szép számmal vártak az idei év eddigi talán legfontosabb sajtótájékoztatójára Lázár János Szombathelyen: Három állami utat újítanak fel Szombathelyen, megtervezik a hiányzó gyorsforgalmi utakat January 23. 12:40 .
A várakozás oka részben az volt, hogy az esemény időpontját többször módosították, a rossz nyelvek szerint azért, mert az építési és közlekedési miniszter reggeli vonata késett. Igaz, később azt is láttuk, hogy Lázár Jánosra egy nagy fekete autó várt az épület előtt.
Végül is mindegy, ennél fontosabb, mi hangzott el a miniszter és Nemény András polgármester közel háromnegyedórás tájékoztatóján, amire egy kétórás plenáris ülés után került sor.
Ez utóbbin a városi vezetőkön és szakembereken kívül részt vettek a minisztérium emberei, de itt volt Ágh Péter és Hende Csaba országgyűlési képviselő is, és arra is történt utalás, hogy a miniszter és a polgármester külön is egyeztetett.
Ezek az egyeztetések nem lehettek egyszerűek, erre utaltak a két politikusz elszórt célzásai is.
Hogy mennyire voltak a megbeszélések gyümölcsözők, azt nagyon nehéz megmondani, merthogy a legfontosabb bejelentések feltételes módban fogalmazódtak meg, és akár évek is eltelhetnek, amíg kiderül, hogy Lázár János mostani látogatása az utóbbi évek egyik legfontosabb eseménye volt-e Szombathelyen, vagy megállt protokolláris szinten.
Politikai felhangok
Lázár János többször hangsúlyozta, hogy ő Fidesz, illetve Orbán Viktor képviseletében érkezett a városba, valamint relativizálta a kormánypárt gyászos szereplését a szombathelyi önkormányzati választásokon. Elismerte Nemény András polgármesteri és politikusi teljesítményét, ugyanakkor többször érzékeltette, hogy nem állnak egy oldalon.
Míg például Hende Csaba országgyűlési képviselő munkáját és lobbiját „kiváló”-nak nevezte, addig Nemény András „jónak tűnő” polgármester.
Az alföldiségét többször – tréfásan vagy komolyan - hangsúlyozó Lázár beszédéből arra is lehetett következtetni, hogy a kormány most ébredt rá, hogy a Nyugat-Dunántúlon sem fenékig tejfel az élet, ráadásul az itteni zsinórmérték nem Románia, hanem Ausztria. Ugyanakkor az ő értelmezésében Vas megye még mindig jól teljesít foglalkoztatás, közbiztonság és gazdaság terén. (Ez utóbbi egyébként nem igaz, amit nemsokára egy másik cikkünk bizonyít majd.)
Nemény András elégedettségéről beszélt
A szombathelyi polgármester konstruktívnak nevezte a tárgyalásokat, amelyek nagyon reménykeltők a jövőt tekintve.
Hangsúlyozta: szeretne jó partnerséget kialakítani a minisztériummal, hogy megvalósuljon a fő cél: biztos munkahelyek egy biztonságos, környezetbarát és fenntartható városban.
„Minden várakozásunkat felülmúlta mindaz, amiben reménykedhetünk” – foglalta össze a tárgyalásokat Nemény András, ugyanakkor nem felejtette el még a sajtótájékoztató elején megemlíteni, hogy a házasságkötő teremben vannak. „Ez a hely, ahol rengeteg ígéret hangzott már el”, hozzátéve, hogy ő maga bízik benne, hogy a mostani mondatok kiállják majd az idők próbáját.
Drága belépő
Hogy nem lehettek könnyűek a tárgyalások, arra bizonyíték, hogy Lázár János ragaszkodott ahhoz, hogy rendezze a város a Volánbusszal szembeni tartozását. Ez az ügy bíróságon volt eddig, de most peren kívül megállapodnak, hogy mennyit rendez Szombathely az 500 millió forintból.
Konkrét összeg nem hangzott el, ugyanakkor Nemény András alpolgármester később elmondta lapunknak, hogy mindez még a 2021-22-es évek elszámolási vitának maradványa. A város nem vitatta soha, hogy tartozik a szolgáltatónak, de az összeg nagyságával nem értett egyet. Most ebben megegyeztek a miniszterrel, így a város fizetni fog, és végre rendeződik az ügy. Az összeg minden évben be van építve a költségvetésbe.
Akkor nézzük meg az ígéreteket!
Az ipari park
A legbizonytalanabb körvonallal az északi ipari parkkal kapcsolatos elképzelés rendelkezik, ugyanakkor ebben van a legnagyobb potenciál: ez az egyik legértékesebb magyarországi gazdasági terület, a hasznosításához pedig a miniszter segítséget ígért.
A tervek szerint egy munkacsoport alakul majd a város és a különböző minisztériumok bevonásával, melyhez csatlakozik a GYSEV Cargo is.
A terület iránt már érdeklődtek kínai autógyárak, de a város nem ebben, hanem környezetbarát, ”21. századi beruházásban” gondolkodik, amiben partnernek tűnik Lázár János is.
„Szombathely regionális szolgáltatási és logisztikai központ lehet” – hangzott el.
Gyorsforgalmi utak tervezés alatt
Lázár János bejelentette, de valójában csak emlékeztetett arra, amit lapunk már tavaly nyáron megírt Vasúti fénysorompókat újítottak fel Vas megyében 2008. March 28. 13:27 : kiírták a közbeszerzést a Szombathelyt érintő új gyorsforgalmi utak kiviteli terveire.
Ezekről van szó:
A miniszter megismételte, hogy az ötmilliárd forintos tervek ez év végére készülnek el, és ő azzal számol, hogy az első kapavágások 2026-ban vagy 2027-ben megtörténnek.
Közben megkezdődik a szükséges földterületek felvásárlása, amire idén 500 millió, jövőre 1,5 milliárd forintot szánnak.
Az építkezések összesen 200 milliárd forintba kerülnek majd, de hogy erre mikor és hogyan lesz forrás, az nem igazán világos.
A miniszter jogosnak találta a nyugati elkerülő létesítését is, de erről gyakorlatilag nem hangzott el konkrétum.
Útfejlesztések a Közúton keresztül
Lázár arról is beszélt, hogy a minisztérium a Magyar Közúton keresztül besegít a szombathelyi útfelújításokba.
A közút 63 kilométernyi utat tart fenn Szombathelyen, ezeken még az idén – egy országos mintaprogram keretében – tíz darab gyalogátkelőhelyet létesítenek 500 millió forint értékben.
Emellett három helyen is lesznek jelentős útfelújítások még az idén, a Közút összesen 1,2 milliárd forintért újítja meg
Az utóbbi ígéretek – ellentétben az ipari parkkal – elég könnyen számonkérhetők.
Ezen kívül még tárgyalások folytak például a sportlétesítmények fenntartásáról és egyéb témákról, amelyek konkrétumairól talán majd később hallunk.
Lapunk a GYSEV körüli tulajdonváltásról Egy trükkel szorították ki a GYSEV-ből Lázárék az osztrákokat January 22. 08:08 is kérdezte Lázár Jánost, aminek részleteire később visszatérünk.