Lefizették volna az Index főszerkesztőjét, hogy hallgasson

Az lett volna a közös megegyezésű felmondás feltétele, ha csendben marad.

Mint megírtuk, szerdán az Indexet tulajdonló alapítvány vezetője, Bodolai László felmondott a lap főszerkesztőjének, Dull Szabolcsnak.

A 444.hu megszerzett egy felvételt Dull utolsó állománygyűléséről, ahol a szerkesztőség tagjainak elmeséli, pontosan hogy zajlott a kirúgása.

A távozó főszerkesztő állítása szerint egy külső helyszínre hívták, ahol Bodolai felajánlott neki egy "rendkívül méltányos összeget" a hallgatásáért cserébe. Ha elfogadja, akkor közös megegyezéssel mondtak volna fel neki. Hozzátette, hogy az ajánlatot visszautasította, és ezt a mondatot a gyűlésen azzal zárta: "Ne hallgassunk!"

Kiderült az is, hogy a főszerkesztőt már a menesztése pillanatában letiltották a szerkesztőségi levelezőlistáról. Dull utódját egyelőre nem nevezték ki, erről majd az új igazgatóság hoz döntést. A kiadó új vezérigazgatója Szombathy Pál, a Magyar Hírlap korábbi főszerkesztője, a DigiSport műsorvezetője lett.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet