Menesztették az Index főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot

Egy hónapja gyűlnek a baljós árnyak a lap felett.

Menesztették posztjáról az Index főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot szerda délelőtt - írja a 444.hu . A kiadó tulajdonosa, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriuma - illetve annak elnöke, Bodolai László - hozta meg a döntést, amelyről Bodolai levélben tájékoztatta kollégáit.

A kiadó közleményt adott ki a döntésről, ebben többek között ez áll:

"Az Index.hu Zrt igazgatósága mérlegelte az elmúlt időszak eseményeit, és az igazgatóság elnöke a mai napon kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését. Bodolai László elnök további intézkedésként a korábban megüresedett vezérigazgatói posztra Szombathy Pál igazgatósági tagot kérte fel, valamint szintén a mai nappal bekerült a társaság igazgatóságába Sztankóczy András, jogász, újságíró is."

Dull Szabolcs, az Index főszerkesztője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában
Forrás: atv.hu

A közlemény szerint Bodolai levelet írt a szerkesztőségnek, amiben jelezte, hogy a lap függetlensége nincs és nem volt veszélyben, "jelenleg egy belső aggódás által generált bizonytalanság gazdasági hatása a legnagyobb veszély, ami a lapra leselkedik".

Bodolai arról is írt, hogy felkérte az igazgatóság tagjait, hogy "azonnali hatállyal tekintsék át a társaság jelenlegi helyzetét, és a lehető leggyorsabb módon tegyenek javaslatot az igazgatóság számára a szükséges reorganizációs lépések megtételére" .

A lépésre már számítani lehetett. Egy hónapja írtuk Az Index veszélyben van 2020. June 21. 20:33 , hogy az Index szerkesztősége bejelentette, veszélyben érzik a lap függetlenségét, mert olyan átalakítási tervet közöltek a héten, amelynek nyomán a szerkesztőség egy részét külsős cégekbe szerveznék ki, ami a szerkesztőség értelmezésében alapjaiban változtatná meg a jelenlegi lapot.

Bodolai László a tulajdonos képviseletében még aznap közölte, hogy a Gerényi Gábor által készített koncepciót az igazgatóság nem fogadta el, és Gerényi már nem is dolgozik az Indexnél.

Gerényi egyébként a Fidesz alapítóinak egyike, aki 2012-ben hagyta el a portált. Volt a Mandinert kiadó vállalkozás ügyvezetője, egyike az Azonnali.hu alapítóinak, ahol Ungár Péterrel együtt tulajdonos.

Bodolai egyúttal megszüntette Kitették az Index igazgatóságából a lap főszerkesztőjét 2020. June 22. 16:28 Dull Szabolcs főszerkesztő igazgatósági tagságát, nem sokkal később lemondott Lemondott az Index Zrt. vezérigazgatója 2020. June 23. 17:19 Pusztay András, az Index Zrt. vezérigazgatója.

Helyére Ződi Zsoltot nevezték ki, aki egy héttel később szintén lemondott Lemondott az Index múlt héten kinevezett vezérigazgatója 2020. June 30. 13:40 . Az Index Zrt. azóta vezérigazgató nélkül működött, most pedig főszerkesztője nincs a lapnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet