"Megígértem, megcsináltattam" - kezdte Facebook-posztjában Czeglédy Csaba szombathelyi képviselő, aki azt a hírt osztotta meg a szombathelyiekkel, hogy végre elkészült "a Derko és Olad közti hídnál a lépcső melletti korlát, segítve a nehezebben mozgók biztonságos közlekedését." És hogy még teljesebb legyen az öröm, hozzátette azt is, hogy a lépcső letakarítása érdekében is már intézkedett.
Ugyanakkor az a képeket nézve látható, hogy hídra is ráférne egy felújítás, de mint a képviselő szavaiból kiderült: az is "benne van az uniós programban - már csak a pénzt kellene megkapnunk rá."
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!