Közel egy hónapon keresztül tartott játékunk, melynek első két hetében a jelentkezőket vártuk, majd a második két hetében fogadtuk a szavazatokat. Tegnap éjjel lezárult a szavazás, megtaláltuk a győztest, az első helyezett Babzsó lett, Wurst Ramóna kutyája 253 szavazattal. Íme:
A gazdi a Homa Centerben található Happy Zoo-ban levásárolható ajándékutalványt kap tőlünk 15 ezer forint értékben.
A második helyet Brenda szerezte meg, azaz Balikó Csaba kutyája 194 szavazattal. Az ő nyereménye egy 10 ezer forintos utalvány szintén a Happy Zoo-ból.
A harmadik pedig Cassy lett, Boknak-Tóth Viktória kutyája 70 szavazattal, aki 5 ezer forintos Happy Zoo utalványt kap:
Bemutatjuk azonban a többi kutyát is a 10. helyezettig.
4. Cody (Losonci Petra), 61 szavazat
5. Fifi (Horváth Anna) 46 szavazat
6-7. Pedro (Szanyi Zsófi) 45 szavazat
6-7. Beny (Balogh Alexandra) 45 szavazat
8. Lili (Molnár Éva) 42 szavazat
9. Moncsi (Kövesdi Martin) 40 szavazat
10. Kira (Horváth Tamás) 38 szavazat
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!